Facebook hozzászólás
199

Nem kell választani az anyaság és a karrier között!

Manapság számos példa bizonyítja, hogy egy nőnek nem feltétlenül kell döntenie az anyaság örömei és a szakmai kiteljesedés között. Az idei Glamour Women of the Year versenyében is több édesanya van a jelöltek között. D. Tóth Kriszta és Polyák Lilla is azt vallja, ügyes szervezéssel és egy kis lemondással összeegyeztethető a sikeres karrier az anyai örömökkel.

A legjobb színésznő díjára esélyes Polyák Lilla soha nem gondolkozott azon, hogy a színészkedést vagy az anyaságot válassza. Az ismert színésznő szerint egy nő számára is fontos, hogy ne csak otthon bizonyítson.

„Nincs az a karrier, ami miatt megéri a családot feláldozni, ugyanakkor a szakmai elismerés is boldoggá teszi az embert. Sosem gondoltam, hogy lemondok a gyerekvállalásról azért, mert a karrierem építem, ugyanakkor hiszem azt, hogy egy nőnek is szüksége van arra, hogy kiteljesülhessen szakmailag. Én úgy érzem magam teljesnek, ha anyaként és színésznőként egyaránt helyt tudok állni.” – vallotta be Polyák Lilla. – „Azt gondolom, ha az ember éli az életét és figyeli a jeleket, érezni fogja mi a jó irány. Az biztos, hogy nem szabad csak az egyik vagy a másik mellett dönteni, mert a kettő csodálatos egységet képes alkotni. A család tudja segíteni a munkát, a siker pedig kiteljesítheti az embert, hogy az elégedettebb, a családi életben is boldogabb lehessen. Nem könnyű, de már tudom, hogy megéri.” – tette hozzá a színésznő, aki azt is elárulta, végső esetben a férjével közös programokat áldozzák be, ha nem elég a nap huszonnégy órája.

Az MTV műsorvezetője, D. Tóth Kriszta is természetesnek tartja, hogy a gyermeknevelés mellett a karrierjére is odafigyel. A Women of the Year elismerés várományosa szerencsésnek érzi magát, mert a harmónia megteremtéséhez sok segítséget kap.

„Minden dolgozó anyukának nap mint nap kompromisszumokat kell kötnie. De szerencsére mi, anyukák nagyon kemény anyagból vagyunk gyúrva, és minden válsághelyzetben megsokszorozódik az erőnk.” – mondta a műsorvezető. – „Egyedül nagyon nehezen menne. Minden tiszteletem azoké az édesanyáké vagy édesapáké, akik egyedül nevelik a gyerekeiket. Szerencsés ember vagyok, mert áll mellettem egy valódi társ, akivel közösen neveljük a közös gyerekünket, és közösen visszük a közös háztartásunkat. Vagyis: beosztjuk a munkát, elosztjuk a feladatokat, és közben próbálunk arra is figyelni, hogy maradjon időnk egymásra.” – tette hozzá D. Tóth Kriszta, aki egy dologról még a legnagyobb hajtásban sem hajlandó lemondani. – „A legmunkásabb időszakokban is mindent megtettem azért, hogy Lolának én mondjam el az esti mesét. Ez a mai napig a mi közös kis szertartásunk. Egy mese, néhány altatódal, no és persze a napi titkaink megbeszélése a takaró alatt. Oda nem adnám semmiért ezeket a perceket.”





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!