Facebook hozzászólás
174

Nőies karrier? Igenis létezik!

„Te ehhez úgyis gyenge vagy!” „Nem lesz időd a gyerekekre…”„Inkább maradj csak otthon, jó?”

Ezek a mondatok ismerősen csengenek a legtöbb hölgy számára, sokuk akár személyesen is kerülhetett már olyan helyzetbe, amikor azzal szembesítették, hogy női mivoltából kifolyólag nem bíznak rá egy komoly feladatot, illetve alulértékelik képességeit a munka hatékony elvégzése kapcsán, vagy éppen két olyan fontos cél közül kényszerült választani, mint a gyermekvállalás és a karrierépítés.

Kétségtelen, hogy a két nem olykor egészen eltérő módon kénytelen helyt állni a munkaerő piacon: más problémák és élethelyzetek merülhetnek fel esetükben, ám az semmiképp nem elfogadható hogy ezekből a különbségekből adódóan bárkinek is le kelljen mondania céljainak megvalósításáról.

A HVG Állásbörze szervezőinek célja, hogy a rendezvény minden látogatója számára megfelelő minőségű és mennyiségű karriertámogató szolgáltatást biztosítson, ezért került kialakításra a Női KarrierSarok, amelynek keretein belül középpontba kerülnek azok a tényezők, amelyek egy nő sikeres és harmonikus életét meghatározzák:

  • Női Karrier útvonal: Az állásbörzén számos kiállító egyre nagyobb hangsúlyt fektet a női karrier utat érintő célkitűzések és megoldások kidolgozására. Ezért állt össze a kifejezetten nőknek szóló útvonal a rendezvényen, amely összefogja a kiemelkedő női programokkal rendelkező vállalatokat. Ezek a munkák egy erre a célra kialakított állásfalon találhatóak.
  • Protokoll,- stílus,- és sminktanácsadás: Nőies megjelenés, a kemény munka világában? A szakmai felkészültség mellett a megnyerő külső is számít! Az Effemine   stílus- és protokoll-gyorstalpalója segít kiválasztani ruhatárunk megfelelő darabjait, amelyekben magabiztos lehet a megjelenés az állásinterjún is, valamint az AVON sminktanácsadói bemutatják, milyen az ideális munkahelyi make-up.
  • EQ – a nők erőssége: Az érzelmi intelligencia, azaz EQ nagyon fontos tényező lehet a pályaválasztásnál, az álláskeresésnél, vagy a munkahelyi kihívások megoldásában. Jó hírünk van: a nőknek ezek a készségei általában magasabbak! A Női KarrierSaroknál képzett pszichológusok segítségével tárhatják fel az érdeklődők EQ szintjüket.
  • Gyermekkel az állásbörzén? Ez sem gond! Ha nincs lehetőség a gyermeket másra bízni, a Micimackó Gyermekmegőrző képzett baby sitterei térítésmentesen vigyáznak rá.
  • A női élet egyensúlya: Otthon, vagy munkahely? A JÓL-LÉT Közhasznú Alapítvány megoldásokat kínál annak érdekében, hogy nőként ne kelljen lemondani az élet egyik lényeges színteréről sem.

12. HVG Állásbörze

2013. február 26-27 10:00-18:00

SYMA Rendezvényközpont

A rendezvényről további információk érhetőek el a honlapon: www.hvgallasborze.hu



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!