Olvasói játék indul!
Mottó: Hányszor hallani: Ne lelkizz már! Most mit drámázol? Jóllehet tudjuk, az illető arra gondol, hogy partnere tragikusan fog fel valamit, ami az illető szerint nem az.
Ezért egészen kicsi korától kerülni kell a romboló (destruktív) kritikát. Ha lusta dögnek, butának stb. nevezzük őt, ezzel olyan negatív programot ültetünk el a tudattalanjában, amely a megfelelő helyzetben „beindul”, és olyan viselkedést, magatartást vált ki, amelyről szól.
Ugyanakkor az is zsákutca, ha – akár a legjobb szándékkal – elvtelenül dícsérjük a gyereket, hisz ő már egészen kicsi korától is megérzi metakommunikative, ha egyszerűen nem igaz, amit mondunk.
Mindkét esetben az is előfordulhat, hogy a gyerek – szorongását elkerülendő – egyáltalán nem hiszi el, sőt: elutasítja, tagadja mindazt, amit mondunk, tehát az igazat is.
Néhány szülő a „Helyettem, kis virág” elv alapján azért erőlteti angolra, művészi tornára, zongorára stb. az ez iránt egyáltalán nem érdeklődő gyerekét, mert neki nem adatott meg annak idején, bár ő szívesen tanulta volna.
És hogy el tudunk néha feledkezni magunkról, mik ki nem csúsznak a szánkon! Hogy anyának azért szúr a szíve, mert te ilyen rossz tanuló vagy. Hogy apátok azért nincs soha itthon, mert csak szomorítjátok ezekkel a jegyekkel. Hogy miket üzen nekem ez az úriasszony, ahelyett, hogy elvégezné ő a maga dolgát, hiszen azért fizetik!
Kedves Olvasó!
A drámai műfajok – ahogy tanultuk – párbeszédes formában fejtik ki a mondanivalót. Átadom tehát a szót. Mint látják, szándékosan csak negatívumokról írtam. Önöktől várom, hogy kifejtsék pozitívumokban a címben foglaltakat: írják le, hogyan tanuljunk.
Hogyan tanuljunk mi, felnőttek, és hogyan szervezzük, segítsük a többiek: felnőtt társaink és főleg a (gyorsan a fejünkre növő) gyerekek tanulását.
Az érintett olvasók nevében is köszönettel és hálával fogadok minden hozzászólást: ötletet, javaslatot, tapasztalatot. A leghatékonyabbakra külön is felhívom majd a figyelmet.
Addig is, most is van konzultációs lehetőség:
Hozzászólás zárolva.