Ön még nem hallotta? Pedig sokan beszélik!

Pletykafészeknek lenni nem könnyű. Mi kell hozzá? Alapvetően elég a jó emlékezőtehetség és a "jólértesültség fitogtatásához" való tehetség. A pletykafészek nem valószínű, hogy a közösség agytrösztje, "sokkal inkább élmunkás a társadalmi kommunikáció Sződd magad!- mozgalmában, akinek ügybuzgósága visszataszító is lehet"- olvasom a pletykafészek személyiségéről szóló fejezetben. Ha egyszer azonban ráragadt valakire ez a titulus, csoportja minduntalan éhesen várja tőle az újabb pletykákat.

Mik a pletyka kellékei? Szvetelszky Zsuzsa humorosan ennyit ír: "ujjatlan, elölgombolós otthonka, ha van, műszálas, aprómintás." Azaz mindenkiben él a "Juli néni, Kati néni/ – letye-petye-lepetye!" kezdetű Weöres-vers.

Vajon a nők pletykálnak többet?

Seneca azt mondta, a nő csak arról tud hallgatni, amit nem tud.

És a férfiak? Ugyanúgy pletykálkodnak, csupán a helyszín más, amely meghatározza a szituációt – olvasom. Ki se mondják, hogy ha kocsmába mennek a barátokal, valószínűleg ugyanazt művelik, mint az asszonyok.

A pletykák eredete is nehezen kideríthető (ki a bűnbak? ki az értelmi szerző?)- olyan ez, mint az Internet, nehezen birkózik meg a szerzői jog fogalmával.

Aztán, a pletykának nem az az alapvető feladatköre, hogy "kavarjon". Ezután a szakirodalomban lelt bölcsesség után "csalódottan" hosszasan keresgettem, milyen pletyka is volt az, amit rólam kreált a kedves baráti köröm.

A válasz a portrépletyka. Azaz három dologról szól: aki mondja, aki hallja és akiről szól.

A folyamat egyszerű: te mit tudsz róla, én mit tudok róla, összegezzük. És jé, valahogy összeraknak valamit. Gyakori mondattöredékek, melyek a portrépletykát kísérik: "Tudod, először én sem akartam elhinni, de annyian beszélték…" vagy hogy "Á, ezt mindenki tudja". 

(A cikket ezúton is szeretettel ajánlom mindenkinek, aki részt vett a rólam keringő pletykák kreálásában esetleg maga is áldozatául esett ezeknek a szóbeszédeknek!)