Facebook hozzászólás
690

Egy önkéntessel beszélgettünk

Online lelki tanácsadás az egészségügyi dolgozóknak

A koronavírusról elhíresült 2020-as év utolsó napján sem álltak meg az egészségügyi dolgozók, s jóval többen „szilvesztereztek” a kórházakban, mint tavaly ilyenkor. Ha közülük bárki úgy érezte, lelki támaszra lenne szüksége, akár tegnap éjjel is időpontot kérhetett a Mental For Doctors segítőitől. Egyik önkéntesükkel beszélgettünk a háborúhoz hasonló nehéz helyzetről, amiben hirtelen találták magukat.

„Sok orvos és ápoló hozzá van szokva, hogy egyedül kell megküzdenie a problémákkal. Viszont egy krízishelyzet több, mint a szokásos terhelés, ezt fontos időben észrevenni. Ezért is lényeges, hogy most merjenek időben segítséget kérni. Az első hullám végével kevesebben kerestek meg minket, jelenleg viszont megint többen jelentkeznek” – felel az önkéntes segítő arra a kérdésre, tapasztalható-e a két hullám között különbség a megkeresések tekintetében.

Vannak, akik később tudnak csak beszélni róla. Fotó: Depositphotos
Vannak, akik később tudnak csak beszélni róla. Fotó: Depositphotos

 

A hívások sokfélék, van, amikor az átvezényelt kollégának nehéz az új helyzet, de van, akinek a járvány azért megterhelő, mert pluszban rárakódnak még a különböző gondok, s így együtt ez túl sok.

„Lehet ez egy utolsó csepp is a pohárban, amikor borulhatnak a dolgok.”

Az sem ritka, hogy ez akkor következik be, amikor épp fellélegzik valaki a pihenőidejében. Amíg ugyanis robot üzemmódban csinálja a dolgát nap mint nap, nincs ideje semmire, nemhogy magára, s pont egy szünetidőben jöhet egyfajta összeomlás, vagy betegség.

Peták Flóra azt meséli, nehéz szituáció például, ha olyan döntést kell meghozni a kórházban, ami morálisan megterhelő, amit normál helyzetben esetleg nem vállalna. De akkor is nehéz ma az egészségügyben dolgozni, ha nem az első vonalban dolgozik valaki, hanem valahol mögötte, ahol azért szintén kap a járvány okozta folyamatos készültségből vagy stresszből.

Sok kolléga egyébként nem szívesen beszél rögtön ezekről a sokkoló élményekről. Először levegőt szeretne kapni, aludni, enni, a szeretteivel lenni, s csak egy idő után tudnak megnyílni az élményeikről.

„Még az egészségügyben dolgozók között is sokan vannak, akik nem szívesen fordulnak pszichológushoz, jó lenne ezen változtatni. Könnyen lehet, hogy jelenleg sokszor találják magukat extrém helyzetekben, ilyenkor az extrém reakciók teljesen érthetőek”

– hangsúlyozza a pszichológus, aki Almási Kittihez hasonlóan azt mondja, hogy a tartóssá váló nyomasztó helyzet, vagy a ki nem mondott, fel nem ismert fokozott megterhelés hosszú távon poszttraumás stressz tüneteket okozhatnak. A hétköznapokban pandémiás extrém helyzetekkel szerencsére viszonylag ritkábban szembesülünk, de az egészségügyben most fokozottan előfordulhat, hogy valakinek krízisintervencióra van szüksége.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!