Remények, lilák, Isten véletek

Hölgyeim és Uraim! Az örvény életünk nagy lehetősége. Ebben a helyzetben életre szóló tanítást kaphatunk – önmagunkról, önmagunktól. Megtanulhatjuk, hogy létezik rajtunk kívül, pontosabban rajtunk belül egy olyan minőség, ami nem akarás és nem vágy, nem tudás és nem gondolat, nem szokás és nem erkölcs. És semmi köze a reményhez. Sőt épp ezek által eltakarva szunnyadt, fuldoklott eddig bennünk. Ha mindezt, akarást, szokást, vágyat, erkölcsöt, tudást egy pillanatra el tudjuk engedni, akkor érkezik helyébe valami. Valaki. Nevezhetjük léleknek, belső vezetőnek. Ezt adja, adhatja az örvény.

Ehhez persze abba kell hagyni a kapálódzást. A segítségért kiabálást, a kapaszkodást a csalóka mentőövekbe. Ehhez az elfogadás névre hallgató mutatványra van szükség. A bizalomra, s arra a mások által megtapasztalt tudásra, hogy az örvény nem tart meg magának. Ha átadod Neki magad, elbocsát, miközben titkát is megosztja Veled. Igaz nem adja könnyen. Az örvényhez is út vezet. Az önismeret útja. Ennek során előbb-utóbb minden fuldokló megtapasztalhatja, hogy – bármily képtelenségnek tűnik is – a világ, a létezés legalapvetőbb, mindent átszövő törvénye a szeretet. S ha már kellőképp átitatódtunk ezzel a felismeréssel, ha már reflex szinten működik bennünk az együttérzés minden földi halandóval, amikor kezdenek elmosódni a határok az én és a világ között, nos akkor kiérdemeltük az örvényt. Nem kell keresni. Minden ember életében garantaláltan felbukkan, mélysége, ereje változó. Miként nincs két egyforma ember, úgy egyforma örvények sincsenek. Ha jön, mondj köszönetet a sorsnak. Magadnak. Karmádnak. Végre megtudhatod, ki is vagy valójában.

Kép: Csetneki József: Kettős örvény