Sok halott jár köztünk! Felismered őket?

A halvajáró színtelen, szagtalan, a levegőnél nehezebb, a földnél sem könnyebb, kétlábon járó, és elvileg a gerincesek fajtájához tartozik.

Tekintete a semmibe mered, kézfogása szivacsszerű, mosolya réveteg, nevetni nem szokott.

Viszont sírni sem.

Szabadidejében a tévét nézi, vagy a falvédőt. Családban is él, de nem zavarják egymást. Szaporodik.

A halvajáró, mint neve is mutatja, úgy van jelen, hogy valójában mégsem. Nem álmodik, nem is éber.

Ha megkérdeznénk tőle, hol tartózkodik, összerezzenne és megvonná a vállát.

Óvatosan. Mert kerüli a konfliktust. Kizökkenteni állapotából szinte lehetetlen. S nem is veszi szívesen.

Ugyanezért megbízható, fát lehet vágni a hátán, s ha a fejsze csontot ér, kicsit sziszeg hozzá. Nincs véleménye, ezért – a halvajárásán kívül – mindenről meggyőzhető. Kizárólag zöld jelzésnél halad át az úttesten.

A halvajáró – mivel a típus megjelenése nincs korhoz, nemhez, vagyoni helyzethez kötve – ideális célcsoport a marketingesek, reklámszövegírók és -rendezők számára.

Amőbaszerű ízlés- és ösztönvilága szinte teljes bizonyossággal célozható és mozgósítható.

Kritikátlan és fizetőképes, ha sikerül elhitetni vele, hogy fogyasztási szokásaiért elismerést, jutalmat kap a világtól.

Ugyanezért ideális választópolgár.

Előbb-utóbb állatbaráttá válik, mert valahol mégis csak ember.

A halvajáróba hálni jár a lélek. De akkor is szögesdrótok, betonfalak mögé. Ott vacog. Ritkán betegszik meg, feltehetőleg a vírusok sem veszik észre őket.

Nem lehet haragudni rájuk, és szeretni sem.

Pedig ők viselik a világ terheit.

Ha nem lennének, már rég a paradicsomban élnénk, vagy a pokolban.

Így viszont minden marad a régiben: a biztonság, a kényelem és a boldogság látszata. Árnyéka.

A halvajárók valójában ennek a mai árnyékvilágnak a frontemberei, tartópillérei.

A névtelen, arctalan katonák.

Ha ráismersz közülük valakire magadban köszöntsd illő tisztelettel.