Solymosi Tamás

Moszkva most a magánéletébe is belépett. Anna, a kedvese a Bolsoj táncosnője volt. Ettől az évadtól ugyanis már ő is Budapesten táncol. A Mayerlingben ő a partnere.

Sok országban éltem már, sok helyen megfordultam, de nem állítom, hogy egy szerelemnek ott kell megszületnie, ahol hosszabb időt töltünk. Azt az ember nem keresi, az mindig váratlanul jön, egyszer csak kopogtat. Behatárolhatatlan, hogy honnan érkezik. Az én esetemben legalábbis így volt. Onnan jött, ahonnan egyáltalán nem vártam. Először Rigában találkoztunk, egy nemzetközi gálán. Mondhatnám azt is: a menedzserek munkája sodort bennünket egymás mellé. Anna Odiliát táncolta, a fekete hattyút, én meg a Herceget. Akkor még egyikünk sem sejtett semmit. Olaszországban ismét együtt táncoltunk. Egy moszkvai gála emléke is felmerült a múltból, ott azonban egy francia táncosnővel léptem fel. Két évvel ezelőtt Amszterdamban vendégszerepeltem, ott ért a Bolsoj meghívása. Anna mesélte pár hónappal ezelőtt, hogy ő emlékszik mindenre. A Bolsoj archívumában aztán kikerestük a gála videofelvételét, és valóban úgy volt, ahogy mesélte. Én is felléptem ugyanazon az előadáson, csak akkor még nem ismertük egymást.

Leghosszabb útjai hová vezették?

Japánba, Chilébe és Ausztráliába. Mind a három más világ. Japán semmihez sem hasonlítható. Engem teljesen lenyűgözött. De Ausztráliát is hasonlóképpen éltem meg. Amikor oda megérkeztem, az volt az érzésem, ez már olyan messze van, hogy onnan soha nem érek haza. Mellesleg Chile is ilyen őrületes távolság. Már húsz órája repültem, amikor megkérdeztem, mennyi van még hátra, mire azt felelték: „Pihenjen csak nyugodtan!” Santiago de Chilében többször is táncoltam már, de a városból még mindig nem láttam sokat. A színházuk viszont fantasztikusan szép.

Ausztráliába Rudolf Nurejev által jutott el. Hogy jött a felkérés?

Megkerestek. Beválasztottak a csapatába. Londonból indultunk első osztályon. Nurejevnek, a tánc Istenének óriási „lakosztálya” volt a gépen, egy igazi rezidencia. Ott beszéltük meg az egész turné menetét. Én akkor találkoztam vele először. Húszéves voltam, kezem-lábam remegett. Ott álltam egy ekkora megasztár előtt, és elmondhatatlanul boldog voltam, hogy én is tagja lehetek a csapatnak. Nem is értettem, hogy kerültem közéjük, hiszen a párizsi Operától a New York-i Metropolitanig a világ legnagyobb színházainak vezető táncosaival utaztam, s ami ugyancsak meglepett: mindegyikük egyenrangú félként kezelt. Természetesen minden vágyam az volt, hogy megfeleljek. Harmincöt előadást szerveztek az ottaniak, ami rengeteg. Hatalmas erőpróba ez a táncosnak. De ha végigcsinálja, rengeteg energiát kap. Mindennap Limuzin vitt bennünket a színházba. Addig azt hittem, ilyen csak a filmekben létezik. Nurejev senkit sem dicsért. Ha nem tetszett neki valami, azt viszont azonnal szóvá tette. Nyers modora fenséges tartással párosult. A legnagyobb tömegben is azonnal észre lehetett venni.