Facebook hozzászólás
164

Sördal Tájról Tájra Mező Misivel

A Magna Cum Laude bemutatta új, slágergyanús szerzeményét, mely egy sörmákával közös pályázat eredményeként született meg. A Tájról Tájra című dalban azon öt hazai település szépségeit éneklik meg, amelyek a legtöbb szavazatot gyűjtötték be A legjobb otthon elnevezésű pályázaton.

Kép: sajtóanyag

A Magna Cum Laude idén nyáron adta elő első alkalommal A legjobb otthon című dalát, mely a zenekar számára kedves Gyula városának szépségeiről szól. Erre figyelt fel az egyik sörmárka, amely korábbi kampányaiban is arra hívta fel az emberek figyelmét, hogy legyenek büszkék a gyökereikre, merjék felvállalni: Ez vagyok én! Így született meg az együttműködés, és egy különleges pályázat gondolata, melynek köszönhetően mára létrejöhetett a Tájról Tájra című szerzemény.

A pályázat keretében a Magna Cum Laude arra kérte a játékosokat, hogy küldjenek képeket, videókat saját szülő vagy lakóhelyükről, és mutassák be, írják le, miért az a hely számukra a legjobb otthon. Az ország minden szegletéből érkeztek nevezések, melyek közül az öt legtöbb szavazatot kapó pályázat szolgáltatta a témát az új számhoz, így a Tájról Tájra című dal elsősorban Martfű, Szolnok, Sajóivánka, Szarvas és Putnok szépségeit idézi fel, emellett pedig szól magáról Magyarországról is.

Kép: sajtóanyag

„Azt gondolom Kara Misi és Szabó Tibi nevében elmondhatom, hogy nem volt könnyű hozott anyagból dolgozni, sosem csináltunk még hasonlót. Hiszen nem egyszerű olyan mondatokat beilleszteni egy dalszövegbe, hogy Nálunk makuka a szotyi, a kenyérvég a dumó, vagy akár a de csitt az Alföld közepén elindul valami moraj, itt két dolog, ami verhetetlen: a pipis szendó – és az Olaj, és ugyanúgy megtalálni ehhez a legmegfelelőbb dallamot. Ugyanakkor nagyon élveztük, egyrészt a téma miatt, másrészt pedig amiatt a merőben más típusú munkamenet miatt, amit a Tájról Tájra dal szerzői feladata igényelt. Utólag azt sajnálom csak kicsit, hogy ötnél több pályázó nem fért bele egy dalba, annyi különleges, megéneklésre érdemes nevezés érkezett” – mondta el Mező Misi a pályázat kapcsán, aki azt is elárulta, hogy már dolgoznak a dal videó klipjén, amit hamarosan megosztanak a közönséggel.

Itt arról is olvashatsz, hogy mi Mező Misi nagy álma?

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

GASZTRO

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!