Facebook hozzászólás
174

Spirituális tanévkezdés- A tananyag: Önmagunk

Az ősz szinte egyet jelent a tanévkezdéssel. Sokakban fájó emlékként él hogy a nyári vidámságok helyett, ilyenkor újra csak be kellett ülni, és az iskolapadot kellett koptatni. Aztán persze kitörő lelkesedéssel várta a nagy többség az év végét és a ballagást, az iskola befejezését. Pedig hát az igazi tanulás, az Élet Iskolája csak azután indul be. Ráadásul pont az, amire az iskola nem is nagyon készít fel. Mi is pontosan ez? Hogy igazán megtalálja az ember a helyét a világban.

A life long learning

Magyarul, az életünk végéig tartó tanulás folyamata. A modern világunk ma már megköveteli ezt tőlünk. Ma már kevésbé boldogul az, aki úgy érzi a ballagással vége mindennek. Van egy szakmája vagy diplomája, és azzal el lesz nyugdíjig, és még utána is. Ez a világ elmúlt. Folyamatos önképzés, újabb készségek, szakmák, és hasznos információk elsajátítása teszi szükségessé a boldogulást. Hogyan érzi a kedves olvasó most ezt? Frusztrálja vagy inkább lelkesíti? Ha van olyan terület az életében amit igazán szívesen csinál, amiben valóban szeretne kiteljesedni, ami szívéhez, az eszéhez és a képességeihez közel áll, akkor valószínűleg ez nem jelent terhet Önnek. Ha van ilyen az életében akkor alig várja hogy minél többet megtudjon az adott területről. Hogy minél többet tanulhasson, elsajátíthasson, és magáévá tegyen. Hogy közel kerülhessen az adott terület kiválóságaihoz, tanárjaihoz, mentorjaihoz, mestereihez, vagy nevezzük bárhogy is. Hogy újra tanítvány váljon Önből, és egyre többet megtudjon. Hogy ismeretei, tudása és készségei gyarapodjanak. Ha nincs ilyen terület az életében, akkor nagy valószínűséggel frusztrációként fogja megélni élete hátralévő éveit. Azonban ha talál ilyet, akkor boldogan fogja átadni magát újra és újra a "tanévkezdetnek", a felfedezésre váró dolgok megismerésének. Van egy terület, ahol még ennél is továbbmennek a "nebulók"!

Tanévkezdet Önmagunkhoz

Akik a spiritualitás útjára lépnek, és nemcsak úgy divatból vagy hóbortból, azok bizony nagyszerű tananyaggal találják magukat szembe. Ami nem más, mint Önmaguk. Akik a spiritualitás, a meditáció, a jóga, és hasonló területek "tanítványaivá" kívánnak válni, szintén egy life long learning folyamatban találják magukat, ahol a felfedezésre váró terület Önmaguk. Saját testük, elméjük, energiájuk, lelkük felfedezése. Az ÉN-ük felfedezése, és az azon túli világ megismerése. Gyönyörű a tananyag, és kiváló mesterek mutatták az utat a múltban is, és a jelenben is. Itt bizony nincs nyári szünet. Itt nincs becsöngetés. Ráadásul legtöbbször az ember, önmaga mesterévé és tanítványává is válik egyben. Még ha bizonyítványt nem is állítanak ki, az évek alatt bizony ki fog derülni hogy mennyire nagyszerű Tanuló, és milyen kiváló Tanító is vált belőle! Ha ez az útja Önnek, akkor kívánok hozzá nagyszerű felismeréseket és tanulságokat! Vegye úgy hogy becsöngettek, foglaljon helyet, indul a Spirituális Tanévkezdet! Váljon Önből kiváló Tanítvány, és legyen minél több ember örömére, egy nagyszerű Mester!





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!