Száll a kakukk fészkére

 Sokuk vallja azt, hogy e világ az erőseké. Létezésünk szertartása azon alapszik, hogy az erősek a gyengékben bíznak- Így van, tudomásul kell venniük. Nincs rendben, de még ez a legjobb megoldás. Fogadjuk el, mint a természet törvényét. A nyulak is elfogadják kiosztott szerepüket ebben a szertartásban, és erősebbnek ismerik el a farkast.

 Védekezésül viszont a nyúl ijedős és ravasz, és likat váj a földbe, abba bújik, ha a farkas arra csatangol. Így éli túl a veszélyt. Tudja, mi telik tőle. Párharcra nem hívja ki a farkast. Miért, talán okosan tenné? Mit gondolsz?…

Vázolja fel helyzetüket Murry legnagyobb ellenlábasainak egyike, egyik társa, Harding.

 De Murry győzni akar, és ha áttételesen is, hát győz, de bizony csúnya véget ér ő maga, hiszen a könyv végén olyan sorozatos sokk terápiának vetik alá a retteget emeleten, ahova senki nem kerül szívesen, hogy már csak egy tolószékhez láncolt emberi roncs lesz, akinek ábrázatán valami miatt mégis ott leledzik a letörölhetetlen gunyoros, fölényes, magabiztos mosoly.

 Utolsó tettként jól helyben hagyja a főnénit, és ellátja a baját, kékre-zöldre veri, és senki nem avatkozik közbe.

 A mesélő végül nem akarván így látni őt, egy éjszaka egy párnával addig szorítja a fejét, amíg meghal, ő maga pedig betöri az egyik ablakot, és kiszökik a gyógyintézetből.

 Lehet, a végén Kanadában kötök ki, de még asszem, előbb megállok a vízesésnél. Szeretnék körülnézni Portlandba, Hott Riverbe és a Columbiába, hátha megvan valaki a régiek közül a faluból, aki még nem itta magát hülyére. Látni akarnám, mire vitték, mióta a hatóság kivásárolta őket az indiánságból. Hallottam, hogy a törzs maradék része halásztanyát épít cölöpökön a sok millió dolláros vízi erőmű körül, és a túlfolyóban szigonyozzák a lazacot. Nagyon nem bánnám látni. De inkább csak nézelődni akarnák a vízesés tájékán, amíg az agyam egy kicsit kitisztul.