Szebben szólok! Ha sírsz, ha nevetsz, meghalsz
A kis molylepke élete első repüléséről tér vissza a szekrénybe. – Na, milyen volt? – kérdi édesanyja – Nagyon nagy sikert arattam – válaszolja -, mindenki nekem tapsolt!
Ebből a tényből pedig egyetlen dolog következik: légy spontán.
Olyan spontán, amilyen akkor vagy, ha elugrasz egy autó elől. Amilyen akkor vagy, amikor kiköpöd a romlott tejfölt. Olyan spontán, mint a madárfütty, a tavaszi szél, vagy a hóesés. Vagy a sírás. Vagy a nevetés.
Az elme sivatagában élünk, mert a tudás fájáról szerzett alma miatt kiűzettünk a jelen Paradicsomából.
Fáradságos munka és fájdalmas szülés-születés. Félelem, létbizonytalanság, küzdelem. Mert fogva(cogva) tart a múlt és a jövő.
De ebben a sivatagban – bárhová vetődsz is – mindig betérhetsz két szomszéd várba.
Az egyiket úgy hívják: Sírás, a másikat pedig úgy, hogy Nevetés.
Nagyon hasonlítanak egymásra, olykor magad sem tudod hol vagy, hisz sírni kezdtél és nevetés lett a vége, vagy fordítva. A két szomszédvár ugyanazt kínálja: a jelen ragyogását.
Ha sírsz, vagy nevetsz, nincs múlt és nincs jövő.
Könnyek vannak, felszabadultság, kiemelkedés.
Hazatalálás. Mert ez az Ember valódi otthona. A jelen.
A többi csak ketrec, menedék, ki-bebúvó. Minden pillanat, perc, óra, amit sírással, nevetéssel töltesz valódi énedhez visz közelebb.
Próbáld meg. Lépj ki az ajtón. A két szomszéd vár.
R.G.
Hozzászólás zárolva.