Több munka, több stressz

Kit mi veszélyeztet?

Mitől függ, hogy az ember a bőséges „választékból” melyikben betegszik meg? Ennél a kérdésnél komolyan számításba jön a genetikai hajlam kérdése. Ez magyarázza – kissé leegyszerűsítve -, hogy melyik szerv, szervrendszer lesz a „leggyengébb láncszem”, amely a külső megterheléseknek legkevésbé tud ellenállni, vagyis amelyen a betegség megjelenik.
Más megközelítés szerint bizonyos betegségeket meghatározott személyiségjegyekkel, illetve konfliktusszituációkkal hozhatunk összefüggésbe. Az állandó versenyhelyzet, az elfojtott indulatok, a rohanás, időzavar például a szimpatikus idegrendszer aktiválódásához, s ezen keresztül magas vérnyomáshoz, infarktushoz vezethet. Ezeket nevezzük alarm- vagy riadóbetegségeknek. A vészhelyzet hatására ugyanis megszólal szervezetünkben egy rejtett „csengő”, a szimpatikus idegrendszer aktiválódik, és minden erőforrásunkat a veszély leküzdésére mozgósítja. Emelkedik a vérnyomás, a szív szaporábban és erőteljesebben dobog, megnő a vércukor mennyisége stb. Nincs gond, ha az izgalom, a vészhelyzet csak átmeneti; különösen akkor nem, ha feszültségeinket, indulatainkat le tudjuk vezetni, vagy legalábbis bánni tudunk velük. Ha azonban az izgalom, feszültség tartóssá válik, vagy állandóan ismétlődik, és levezetése is akadályba ütközik, akkor megbillen a vegetatív idegrendszer egyensúlya, szimpatikus túlsúly alakul ki. Ez az állandóan visszafojtott feszültség alarmbetegségekhez vezethet.
Az infarktus jól ismert rizikófaktorain (dohányzás, magas koleszterinszint, elhízás, magas vérnyomás, cukorbetegség, ülő életmód) kívül az utóbbi évtizedekben egy újabbat is számításba szokás venni: az úgynevezett „A” típusú viselkedést. Az A típusú személyiség lázasan tevékeny, örökké siet, egyszerre mindig többfélét csinál – borotválkozás közben telefonál, reggelizik, újságot olvas és rádiót hallgat -, türelmetlen, versengő természetű, hirtelen haragú, ám ellenséges indulatait elfojtja, ezek szinte csak autójában, a volán mögött ülve törnek belőle a felszínre. Tökéletességre törekszik, nagy követelményeket támaszt másokkal, de még nagyobbakat önmagával szemben, valójában állandó készenlétben él, egy percig sem képes lazítani. (Ez a személyiségkép egyébként tökéletesen megegyezik az ideális menedzser kritériumaival!) Az esetek többségében ez a magatartás csak egy a rizikófaktorok közül, azonban az is előfordul, hogy szélsőséges formában önmagában, más rizikófaktorok nélkül is infarktushoz vezet, mert az ilyen személyiségben nem működnek a „biztosítékok”, s így a túlterhelés magát a szerkezetet károsítja.