Tolcsvay László

A kor tehát nem kedvez a művészi formáknak?

Mindent lehet azért művészi szinten csinálni, a technónak, a house-nak és a rave-nek is van artisztikus formája, csak amíg a kereskedelmi szűrőkön át eljut a közönséghez, „fogyasztóbarát” lesz, elsilányul. A mai fogyasztót hülyének nézik, pedig egyáltalán nem az. A saját családomon belül is látom ezt a veszélyt, az unokahúgom például már egy készen kapott világban él. Ez bizony nem inspirálja az embert kreativitásra. Amikor mindent meg lehet venni, bármit megszerezhetek, nem töröm a fejem azon, hogyan tudnék újat létrehozni. A fiatal zenészek ma már az internetről töltik le a kész hangmintákat. Ezeket aztán egymás mellé, alá vagy föléillesztik, és kész is a szám. Nagyon jól szól, csak éppen a lélek hiányzik belőle. Persze most nem a konzervatív úr beszél belőlem, én is megtanultam használni a számítógépet, és akár én is tudnék ilyesmit csinálni, de nem akarok, mert nem okoz alkotói örömet számomra. A készen vett hangminta nem ugyanaz, mint a jól kigyakorolt zongoraszólam, a playbackre éneklés nem örömet az előadónak, csak annyiban, hogy sok lemezt ad el. A pénzt viszont nem lehet egyedüli örömforrásként kezelni, és nem lehet a lélekre fordítani.

Ön szerint a mai zenészek kizárólag a pénzre hajtanak? Önöknek annak idején nem voltak fontosak az anyagiak?

A valamikori zenekarok, mondjuk a Fonográf vagy a Tolcsvay nem azért alakultak, hogy ezzel majd sok pénzt fogunk keresni, hanem azért, mert jó volt együtt muzsikálni. Ha meg akartunk volna gazdagodni, műanyagkacsa-gyárat alapítottunk volna, nem pedig zenekart, mert az sokkal gyorsabb anyagi felfutást jelentett volna. Amikor összekeveredik az üzlet a művészettel, szinte biztosan az üzlet győz, mert a művész megadja magát, nem tud ellenállni a csábításnak.

Ön szerint kevés maradandó alkotás születik manapság?