Tolcsvay László

Persze, hiszen maguk a sztárok sem maradandóak. Egy-egy mesterségesen előállított sztár „élettartama” három-négy év, addigra az egész világ megismeri, Afrikában és a Távol-Keleten is tudni fogják, kicsoda Britney Spears, de jövőre lesz helyette egy másik szőkeség, mert a biznisz ezt kívánja. Ugyanez a helyzet a filmiparban is, az is előre gyártott elemekből van összerakva. Ott is ugyanazokat a mondatokat hallom az aktuális sztár szájából, amiket a múlt héten egy másiktól hallottam. A világ ettől nem halad előre, csak úgy tűnik, mintha haladna. A világ ugyanis belül van, az emberek lelkében, agyában, műveltségében és kultúrájában, és nem az a legfontosabb, milyen márkájú autóm van. A művészetnek reagálnia kellene a valóságra, ám a művész ma már ott tart, hogy csak kiabálni tud, vagy drasztikus hatáskeltő eszközökhöz folyamodik.

A mai zenekarok közül kiket hallgat szívesen?

Az előbb elhangzottak ellenében pozitív példa a Linkin Park nevű amerikai csapat. Őket nagyon szeretem, mert érteni vélem, mit akarnak kifejezni a zenéjükkel. Képviselnek valamit a hatvanas évek lázadóinak expresszivitásából, szinte rákiáltanak a világra, hogy „Elég volt!”. Érzem náluk azt a hatást, amit annak idején a Led Zeppelin első felvételeit hallgatva éreztem.

Érdekes, hogy a Linkin Park a lemezvásárlók körében is rendkívül népszerű…

Igen, ez annak a bizonyítéka, hogy a mai fiatalok igenis progresszívan gondolkodnak, ez van a lelkükben, már csak életkorukból adódóan is keresik a haladás irányát. Nagyon nehéz kérdés ez. Én nem szeretem a világvége-elméleteket, mert túl kényelmes megoldásnak tartom, ha valaki azt mondja, nincs mit tenni, ilyen a világ, úgyis az apokalipszis felé haladunk. Szeretném, ha a fiatalok perspektívát láthatnának maguk előtt, ha világosan meg tudnák fogalmazni, mit várnak az élettől, és újat próbálnának kitalálni, nem pedig átvenni a tálcán kínált dolgokat. Ez főleg nálunk Közép-Európában fontos, mert mi a rendszerváltás után ömlesztve kaptuk a kapitalizmus legalját, és ma már alig kapunk levegőt tőle. Ha a fiatalok belesüllyednek ebbe a közegbe, egy idő után ezt érzik természetesnek, az elbutítás, beszűkítés folyamata sikeres lesz. Időnként olyan „anarchista” gondolatok is megfordulnak a fejemben, hogy például televízió-mentes napot, vagy autómentes napot szeretnék meghirdetni. Ha tévénézés helyett az emberek kimennének a térre, és beszédbe elegyednének egymással, rájönnének, hogy másoknak pont ugyanolyan problémái vannak, mint nekik. Az autók is szétválasztanak minket. Kétségbeesett zümmögést hallok magam körül, az emberek úgy viselkednek, mint a méhek, amikor nem találnak haza.