Tudom, hogy meghalok
Mottó: Senki sem gyömöszölhető bele egyetlen személyiség-tipológiai dobozba, de mindenki egy ilyen dobozból lóg ki.
Az epizód címe egy vers utolsó három szava. A vers címe: Ádám első szavai az ébredés után. Gondoljanak Az ember tragédiájára: Ádám álomból való ébredését követően még bármit tehetne – éppen az eddigi színekben átéltek hatására. (Madách a végső szövegváltozat megfogalmazásában figyelembe vette Arany János tanácsait.) Tehát szétnéz Ádám, és dönt, mindent mérlegelve:
Lám,
elnémul és meghomálylik-
megmerevül minden szolga dolog.
Önnön fényében csak az ember látszik
gyönyörű ívbe feszülve, ahogy
odakiáltja az örök világnak
az egyszer-villanás fájdalmát s büszkeségét:
tudom, hogy meghalok.
Mi más lehetne a gondolkodó hajlam lényegének megfogalmazása? Egyedül az ember képes arra, hogy kívülről nézze, figyelje és elemezze a legbelsőbb történéseket, állapotokat is. Objektíven a szubjektumot s a szubjektív dolgokat (a szó filozófiai értelmében). Ám a gondolkodó hajlamú emberre még fokozottabban áll ez.
Az ide tartozó ember „logikáját és elemző képességét használja a döntéshez; becsüli az elveket, törvényeket és eljárásokat; hajlamos személytelen, objektív és kritikus lenni” (Renee Baron és Elizabeth Wagele: Játékos enneagram, Leela Alapítvány, 1998. h. n., 139. o.)
Hiszen érzései, következtetései a múlt alapján és elképzelései a jövőről az állatnak is lehetnek – de egyedül az ember rendelkezik a gondolkodás s ezen belül az önmagára reflektálás képességével: ő az akinek arról is van tudomása, hogy van tudata, és ez nem szójáték.
Pestiesen fogalmazva a gondolkodó hajlamú ember állandóan agyal, méghozzá úgy, hogy nem engedi magát az érzelmeitől befolyásolni. Viszonylag könnyen teheti ezt, mert – bármilyen furcsán hangzik – az érzelmei is az intellektusán átszűrődve keletkeznek. Ő az, aki el tudja mondani, hogy miért szeret valakit… kicsit kiélezetten fogalmazva: hogy miért jó az neki, miért éri meg, hogy szereti az illetőt… vagy, hogy miért kell szeretnie…
Hozzászólás zárolva.