Újra pesti kabaré?

Klebelsberg Kultúrkúria, 1028 Budapest, Templom u. 2-10
Előadja a Bal Négyes Páholy társulata:

Arany Tamás, Jegercsik Csaba, Mahó Andrea, Pankotay Péter
és a rendező Váradi Eszter Sára

„Az a szándékunk, hogy csípős gúnnyal kommentáljuk a politikai eseményeket, segítsük az embereket, megmutatván nekik, hogy milyen ostobák; leszoktassuk a pesszimistákat a kétségbeesésről; feltárjuk a filiszterek előtt az élet napos oldalát; letépjük a képmutatókról az álarcot. Hogy ehhez az irodalmi szórakozáshoz anyagot szerezzünk, csúszunk-mászunk, ettenkedünk és hallgatózunk, ahogy ezt a macskák teszik a háztetőkön.” E szavakkal nyitotta meg a párizsi Chat Noirt (Fekete Macska), a világ első kabaré-kocsmáját 1881. november 18-án Rodolphe Salis festő.

1901. november 16-án Tarka Színpad néven bemutatkozott az első magyar kabaré, amely műfaj – kezdeti szokatlansága, csetlés-botlásai ellenére – egyhamar a közönség kedvencévé vált.

A pesti kabaré mindig az aktualitásokat kereste, azt, ami a pesti kisember hétköznapjait beárnyékolta, hangulatát megkeserítette. Amiről az utcán, a hentesnél, a kávéházakban, a társasági életben beszéltek, néhány mondat vagy utalás erejéig mindig megjelent az aznapi műsorban. A kis színpadokon szinte önkéntelenül alakult ki a könnyed, közvetlen, konvencióktól mentes színjátszás stílusa.

A Sörkabaré színpadán ismerte meg például a közönség a műkedvelőből hivatásos színésszé előlépett Saly Bélát, aki Salamon Béla néven vonult be a pesti kabaré legendás alakjai közé, és akinek emlékezetes konferanszait a Kultúrkúria kabaré-kávéházának látogatói is meghallgathatják.

Kosztolányi Dezső így örökítette meg a századelő pesti utcájának hangulatát: „Emlékszem azokra a pesti éjszakákra, mikor az első kuplék felzendültek, s mindenütt kabaré volt, nemcsak az erre a célra készült négy-öt helyiségben, de a kávéházakban, a magánlakásokban, sőt két ember közt is, aki véletlenül találkozott egymással az utcán. Mindenki szójátékokat faragott. A kupléírók karonfogva jártak a körúton. Fiatalemberek a konferansziéi pályára készültek. Gyakran megtörtént, hogy a kávéház egyik felében habos kávét ittak gyanútlan polgárok, a másik felében pedig az utcáról beverődött nagy hajú fiatalemberek verseiket olvasták, hegedültek, és ismeretlen színinövendékek szavaltak, vagy énekeltek.”