Facebook hozzászólás
527

Negyedmillió egyetemistának jön jól

Unipie, az új online könyvtár

Egyetemisták számára dolgozott ki egyedülálló digitális könyvtárat a Start it @K&H inkubátorprogramban fejlődő Unipie. Az alkalmazás sajátossága, hogy egyetlen rendszerben teszi elérhetővé a jegyzeteket és a tankönyveket, egyszerre több tudományterületről, melyek a platformon belül ki is jegyzetelhetők. Az applikációra most különösen nagy szükség van, hiszen a jelenleg érvényben lévő kormányzati intézkedések hatására, több mint 250 ezer felsőoktatásban részt vevő hallgató tanul online formában.

Több mint negyedmillió felsőoktatásban tanuló diák életét teheti egyszerűbbé a Start it @K&H inkubátorban fejlődő Unipie csapat fejlesztése. Az egyetemisták és a kiadók igényeire szabott, bárki számára elérhető online könyvtár egy olyan platform, ahol több tudományterület tankönyvei és jegyzetei érhetőek el egy helyen és jegyzetelhetők ki olvasás közben, így könnyebbé téve a tananyag feldolgozását.

250 ezer egyetemistának nyújthat segítséget. Fotó: Depositphotos
250 ezer egyetemistának nyújthat segítséget. Fotó: Depositphotos

 

A tanulás megkönnyítése mellett az alkalmazás azt is lehetővé teszi, hogy a diákok a fénymásolatok helyett, könnyedén, jó minőségben és legálisan férjenek hozzá az anyagokhoz, ami az intézmények és a kiadók számára is plusz bevételi forrást jelenthet.

„A Unipie ötletét személyes szükség hívta elő, hiszen a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy hallgatóként sokszor mennyire nehéz hozzáférni a kötelező és az ajánlott olvasmányokhoz. A fejlesztéssel ezért két célt szerettünk volna elérni: egyrészt értéket teremteni a fiatalok számára, másrészt a tankönyvpiacot átláthatóbbá tenni azáltal, hogy a jogdíjköteles könyveket a törvényeknek megfelelően tesszük elérhetővé. Bár digitális könyvtár már létezik Magyarországon, a mi applikációnk abban egyedülálló, hogy egyszerre több hazai kiadó és egyetem tankönyvei és jegyzetei számos tudományterületről, egyetlen felületen érhetőek el általa” – foglalta össze gondolatait Pozsgai Brigitte, a Start it @K&H inkubátorban fejlődő Unipie alapítója.

A Unipie rendszerében jelenleg több mint 600 könyv található főleg történelmi és kommunikációs témákban, de hamarosan érkeznek jogi, gazdasági és pszichológiai anyagok is. a jövő kihívása: jobb vizuális élmény és szélesebb körű elérhetőség A startup az elérhető olvasmányok körének bővítése mellett számos egyéb fejlesztési és terjeszkedési lehetőségen is dolgozik. Ezek egyike a jegyzet funkció fejlesztése, amivel jelenleg szöveges feljegyzéseket lehet készíteni, a közeljövőben viszont az alapvető formázási lehetőségeken túl már ábrákkal, grafikonokkal is ki lehet majd egészíteni a szöveget, így a rendszer egy komplett házi dolgozat megírására is alkalmas lesz. Emellett hamarosan egy új, informatív landing oldal válik elérhetővé, amelyen keresztül tudományágakra lebontva lehet majd megjeleníteni az adatbázisban lévő könyvek listáját.

„A fejlesztési tervek mellett az is célunk, hogy a felsőoktatási intézmények számára is elérhetővé tegyük az applikációt, hogy a hallgatók automatikusan hozzáférhessenek a digitális könyvtárhoz, az egyetemi előfizetésnek köszönhetően. Távlati terveink között pedig az szerepel, hogy a nagyobb vizualitást igénylő tudományágak esetében – gondoljunk például az orvosi képzésre – az ábrák könnyebb átláthatóságát VR, vagyis a virtuális valóság technológiával segítsük. Ezzel a megoldással a külföldi felsőoktatási piacot is szeretnénk meghódítani” – tette hozzá Pozsgai Brigitte.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

GASZTRO

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!