Vagina Monológok?
„Még egy 5 éves kislány is pontosan tudja, hogy a vaginája magas szárú, piros tornacipőben és hátrafordított baseball sapeszben nyomulna, ha tehetné.”
Aztán anyám története felel a könyv vallomásos soraira. Tanyasi lányként 13 éves korában szentül hitte, hogy a véres alsószoknya valami halálos betegség végső jele, és hogy neki már befellegzett.
Ugyanis nagyanyám nem tartotta helyén valónak, hogy közölje vele, mi is várhat egy nőre az életben. Az ilyesmi úgyis Istentől jön, és eddig is beleszoktak az asszonyok valahogy, hát a Bözse is bele fog, nem igaz?
Nagyanyám azt hiszem, maga sem emlékszik már, hogy volt ez az "első vérrel", úgy hatvan-hetven éve. Amennyit össze tudtam szedni az ő történetéből, azok már asszonykorának is csak a morzsái.
Köztük puszta űr, az emlékek szakaszosak. 7 szülés, 5 gyerek, a Jánoskák, akik szegények a "tejtől megfulladtak". Éjszakánként az az erős kar, a nagy ágy túlfeléről, ahogy maga felé húzta, aztán magas lépcsőkről esni és forróvizes dézsába állni, répával űzni, végül megint szégyenszemre megkérni a doktort, mert ennyi szájat mégse lehet etetni…
És a monológok csak sorjáznak: titkárnők, üzletasszonyok, örömlányok és erőszak áldozatai suttogják, mondják, visítják el vallomásukat. Miközben én is sodródom előre, a személyes asszonyemlékek, nőtörténetek keresztútján.
Hozzászólás zárolva.