Facebook hozzászólás
235

Vírusok a tumorokban

A máshol ritka fej-nyaki daganatok Magyarországon nagy számban fordulnak elő, ezek kiváltó okaként orvosi körökben is az érintettek mértéktelen alkohol-fogyasztását és a dohányzást emlegetik.Ennek a leegyszerűsített ítélkezésnek mond ellen a Nemzeti Onkológiai Kutatás-Fejlesztési Konzorcium megállapítása, amely szerint a szájüreg, a gége, a nyelőcső laphámrákjainak egyes típusai mögött humán papilloma vírus fertőzése áll.

Elsőként az életkort említette daganatokra hajlamosító tényezőként dr. Oláh Edit, az Országos Onkológiai Intézet professzora. Ezt azzal magyarázta, hogy az évek számának növekedésével a rákbetegséghez vezető genetikai hibák "összeszedésére" is több esély van. A közös kutatás másik megállapítása, hogy a rákbetegség öröklött hajlamosítói tényezői már fiatalabb korban megbetegedéshez vezetnek. Felhívta a figyelmet arra, hogy a daganatos betegségek csupán 7-8 százaléka alapul öröklött géneken, tehát lényegesen gyakoribb az élet során "szerzett" tumor. A kutatások így azt bizonyítják, hogy megdolgozunk a rákért.

 Forrás: Weborvos Erdélyi Ildikó





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!