Visszahívta Bécs, újra övé a trón

Három szerep egy évadban. Elégtétel? Kárpótlás? Netán a sors által kreált revans?

Mindegy, minek nevezzük: számomra tökéletes helyzet. Visszahívtak, ami nagyon jólesett. Nem is akarok többet. Harangozó Gyula ismerte az itteni helyzetet, hiszen ő maga is táncolt itt egykor. Tudta, kiktől kell megválnia, s azzal, hogy új, fiatal táncosokat szerződtetett, friss lendületet adott az együttesnek. A társulat hetven százaléka lecserélődött. Rengeteg az orosz, de van néhány francia és spanyol táncos is.

Ők biztosan árgus szemmel figyelik, hiszen a vendég mindig mindenből a legjobbat kapja.

Nekem olyan a természetem, hogy könnyen beilleszkedem. Én magam sem szeretem, ha kérkedik valaki, ha játssza az agyát, és „sztárként” viselkedik. Én még külön öltözőt sem kértem. Nem ilyen vagyok. A balett-teremben sem szoktam mások elé állni. Elvégzem a dolgomat, és megyek tovább. Ha kell, segítek. Nekem az a fontos, hogy százszázalékosan teljesítsek.

Csajkovszkij vagy Anyegin szerepében széles érzelmi skálán mozoghat, de például Franzként a Coppéliában nem unja magát?

Az ilyen igazi klasszikus darab mindig érték marad. Ma már ott sem elég csak nagyokat ugrani és jókat forogni. Az csak tornamutatvány lenne. A balett jóval több ennél. Itt játszani is kell, elragadni a közönséget, méghozzá nemes eszközökkel, nem pedig olcsó poénokkal. Én minden mozdulatért ugyanúgy megszenvedek, mint azok a fiatal kollégáim, akik most indultak el a pályán. Nem szégyellem, ha nem megy valami, addig csiszolom, amíg tökéletesnek nem gondolom. Úgy látom, ezt is becsülik bennem. Vannak táncosok, akik csak azért nem csinálnak meg valamit, mert nem akarják, hogy kiderüljön: egyből nem tudják. Gyakorolni, századszor is belekezdeni azonban nincs kedvük. Egyébként pedig nem vagyunk robotok. Ami az egyik nap jól megy, az a másikon kevésbé, a harmadikon meg lehet, hogy csapnivalóan. Az odaadást, a szakmai alázatot gyorsan észreveszik rajtad. És tisztelnek érte. Jönnek, néznek, drukkolnak a kollégák. A próbán is.