Facebook hozzászólás
668

'Darabokra törte a szívünk'

Bergendy István is elment

Újabb legendás muzsikussal lettünk szegényebbek: meghalt a Bergendy együttes alapítója és vezetője. A szaxofonos, klarinétos, zeneszerző hétfőn, 81 éves volt.

Bergendy István 1939-ben született, francia gyökerű nemesi ősei a Felvidékről kerültek szülővárosába, Szolnokra. A tanulás mellett úszott, vízilabdázott és tangóharmonikázni, majd szaxofonozni tanult. A középiskolában Rock néven együttest alapított, apja ösztönzésére ment a Műegyetemre, ahol három évig autómérnöknek tanult, de 1961-ben felvették a konzervatóriumba. Játszott a Műegyetemi Szimfonikus Zenekarban, egyik alapítója volt a közgazdasági egyetem klubjában megalakult Ifjúsági Jazz együttesnek, amelyben öccse, Péter szaxofonozott, fuvolázott.
A Bergendy nevet 1962-ben vette fel a zenekar, és ő lett a zenekarvezető. Kezdetben az Ifjúsági Park téli helyiségében, a belvárosi Dália presszóban játszottak, nyáron az Ifiparkban léptek fel rendszeresen.
A beatkorszakban a képzett zenészekből álló Bergendy együttesnek nagy szakmai tekintélye volt, lemezfelvételtől rádiós élő adásig, koncertturnétól a Táncdalfesztiválig mindenhová hívták őket. Fontos szerepük volt Zalatnay Sarolta első rádió- és tévéfelvételének elkészítésében, segítették pályáján Komár Lászlót, Máté Pétert.

Bergendy zenekar Fotó: Youtube
Bergendy zenekar    Fotó: Youtube

A hatvanas évek második felétől a Bergendy együttes a dzsessz, a soul és a rock egyvelegét játszva az egyik első hazai fúziós zenekar volt. 1970-ben csatlakozott hozzájuk Latzin Norbert billentyűs-zeneszerző és Demjén Ferenc basszusgitáros-énekes-szövegíró, akik révén egy csapásra országszerte népszerűek lettek, ez a sok sikert és slágert hozó korszak 1976-ig tartott.
1972-ben jelent meg első, saját számaikat tartalmazó albumuk Jelszó: LOVE – szeretet címmel. Olyan slágerek fűződtek a nevükhöz, mint a Jöjj vissza, vándor, a Mindig ugyanúgy, a Sajtból van a hold, a Darabokra törted a szívem vagy az Iskolatáska. Ez utóbbi A Hétfő (Hét fő) című korongon hallható, amely az első magyar konceptalbum (a nap minden órájához tartozik egy dal) és az első hazai könnyűzenei duplalemez is volt.

Miután Latzin és Demjén is távozott, az együttes 1980-tól sikeres mesejátékokat, gyermekalbumokat készített. Bergendy István szerezte a Süsü, a sárkány, a Süsüke, a sárkánygyerek, a Futrinka utca és a Sebaj, Tóbiás tévésorozatok, a 24 részes Én táncolnék veled című tévétánciskola zenéjét. Emellett  musicaleket (Kártyaaffér hölgykörökben, Mesélj, Münchhausen, Bohóc az egész család, Robinson és Péntek, Dobszó az éjszakában, Ördög bújjék…), valamint rock-kantátát (A rendíthetetlen ólomkatona) is írt.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

GASZTRO

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!