Graffiti = beteg világunk terméke?

A graffiti közönségének, azaz a város lakóinak nagy része háromféleképpen vélekedik a házak falán feltűnő rajzokkal kapcsolatban: vagy fel se tűnnek nekik, vagy feltűnnek, és barbár rongálásnak tartják, vagy pedig – és ez a legritkább – feltűnnek, és úgy állnak hozzá, mint dekorációhoz, mint színfoltokhoz a szürkeségben. Ez utóbbinál csak a graffitisek véleményét hallani ritkábban a témával kapcsolatban.

Miért kezd el valaki graffitizni? Hogyhogy nem zavarják azok a negatív reakciók, amik a társadalom túlnyomó többségétől érkeznek a graffitivel kapcsolatban? Miért éri meg neki mind a fizikai, mind a büntetőjogi kockázat? Ezekre a kérdésekre kerestem választ a writing (a graffiti azon ágazata, aminek a writer nevének városszerte való kifújása a lényege) egyik képviselőjénél.  

  Hány éve, és miért kezdted el?

 EUTH: Hét-nyolc éve kezdtem el. Volt egy haverom, aki ezt csinálta, és megtetszett. Olyan dolognak tűnt, amivel volt kedvem elkezdeni foglalkozni. 

Művészetnek tartod, amit csinálsz?

EUTH: Nem. Nem a rajzaim minősége miatt mondom ezt, hanem mert nem úgy fogom fel az egész graffitizést, mint művészetet. Lehet művészetként is csinálni, de az már nem writing. Graffitinek lehet nevezni, de nem writing.

 Akkor hogy állsz hozzá ehhez az egészhez? Ez egy hobbi, vagy egy életforma?

EUTH: Ez az életem egy része, sok mindent kapok tőle. Az adott pillanatban egyfajta önkifejezés.

 Nem félsz, hogy elkaphatnak?

EUTH: Igyekszik az ember, hogy ne lehessen nagyon megfogni. De ha el is kapják, azt egy writer máshogy látja, máshogy gondolkodik arról, hogy ez megkeserítheti az életét, mint egy olyasvalaki, aki mindent törvényszerűen csinál.

 Mi történik, ha elkapnak?

EUTH: Magyarországon nem rónak ki több milliós pénzbírságot úgy, ahogy az külföldön megtörténhet. Egyre keményebben büntetik, de a nyugati állapotokhoz képest itthon nem veszik még olyan komolyan. Vagy valamennyi pénzbírságot kapsz, vagy közmunkára köteleznek.