Facebook hozzászólás
196

Már csavarják a szőnyeget DEBRECENBEN!

Próbálják a Made in Hungáriát a Csokonai Színházban. A musical fiatalokról szól, a zene iránti rajongásról, a szerelemről, a barátságról, az árulásról, a 60-as évek kortörténetének egy szeletéről. 1956-ban Amerikába megy, majd három év elteltével mégis hazatér egy angyalföldi család. A kor szellemiségének határait ez a csiki-csuki önmagában is feszegeti, az őket figyelő éber szemeket ráadásul erősen marja az új hazában tinédzserré cseperedő fiút is megfertőző, amerikai rock & roll.

Az utóbbi évek legsikeresebb magyar musicalje, A Made in Hungária a magyar rockzene emblematikus alakja, Fenyő Miklós életét dolgozza fel. Remek figurák, látványos koreográfiák, emlékezetes Hungária slágerek – többek között a Csókkirály, a Multimilliomos dzsesszdobos, a Csók a családnak, az Amerika hangja és a Csavard fel a szőnyeget- teszik majd igazán emlékezetessé és szórakoztatóvá a színházi estét. Az amerikai szabadságeszményt hazai környezettel ötvöző musicalt Mészáros Tibor viszi színre. A koreográfus Katona Gábor.

Két táncoslány, az egyik a korlátnál próbál, a másik a földön a cipőjét fűzi, készülve a Made in Hungaria c. darab bemutatójára, Kép: sajtóanyag
Kép: sajtóanyag

A rendező szerint a musical zenei anyagával nagyon széles réteg szólítható meg.

– A zenéjét, a korszakot megélt korosztály ismeri! Táncoltunk rá az iskolabulikban, most hallom, hogy az Ady Gimiből is ez szól. Sokat bízunk majd a nézőre is, hogy engedje jönni a saját képeit, érzéseit. Van egy állandó díszlet, és ebbe kerülnek be olyan elemek, mint például egy pilleszék, vagy egy diavetítő. A kotyogós kávéfőző felidéz egy illatot az orrunkba a nagymamától, megvan a fémes szín, ehhez nem kell még felpakolni ezer, meg ezer dolgot a színpadra. A retró főleg emlékeket hív elő. Reméljük, tudunk élni azzal lehetőséggel, amire predesztinált a Made in Hungária, hogy egy sikerszériás előadás legyen! –

– Nagyon dinamikus, lendületes zene ez. Adott a rock and roll, annak magyarországi királya, Fenyő Miklós és a Hungária zenekar hatalmas népszerűsége. Ezt nem lehet kikerülni, egyszerűen meg kell fürdeni a rock and rollban – fogalmazott Katona Gábor.

– Pártoltam Tibi ötletét, hogy a színészeken kívül a színpadon lévő tizenhat fiatal táncos ne pusztán mint tánckar jelenjen meg. Ismerjük ezt: ha megszólal a zene, felkerülnek a színpadra, semmit nem tud a sorsukról a néző, megcsinálnak egy kompakt koreográfiát, majd jobbra kivágtatnak. Az előadás részévé kell válniuk, hogy frissítsék, fiatalítsák, mozgalmassá tegyék az egyébként néha csak két-három szereplőre írt felvezető-jelenetet.

A Hajdú Táncegyüttesnek régóta van kapcsolata a színházzal, saját repertoárjuk építésében maguk is kitekintenek a színház felé. Tőlük jönnek táncosok, illetve kiválasztottunk a Kenguru Táncsport Egyesületből három fiatal párt, ők akrobatikus rock and rollt tanulnak, és szinte-szinte lélegzetelállító dolgokat tudnak.

A Made in Hungáriát 2015. december 18-án mutatják be a Csokonai Színház Nagyszínpadán. Mikie, egy srác, aki megjárta Amerikát, Pásztor Ádám m. v. lesz, Jerry Lee Lewis szerepében Szalma Tamás Jászai-díjas m. v., Verát, aki csak egy csaj lesz a sok közül Hasenfratz-Szegvári Júlia e. h. alakítja!

Gyertek, és bulizzatok egy jót a debreceni színházban! Utána meg nézzétek, milyen a forralt boros advent a budapesti Bazilikánál!

…Mert tudjátok! Fenyő nélkül idén sem lesz karácsony!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!