Mit tegyek, hogy ne veszítsem el a kamasz gyermekem?

Sok szülő nehezen éli meg, hogy gyermeke felnő, egyre önállóbbá válik. Sokan még akkor is szülőként irányítani akarják gyermekük életét, amikor már megnősült, férjhez ment, gyerekei vannak. Érzelmi és lelki zsarolások, könnyek, jelenetek, vádak, sértődések sem ritkák. Mások nagyon is könnyen kimondják, „felnőtt vagy már”, dönts egyedül, s mintegy ellökik maguktól a gyereküket, ki-ki élje a saját életét. Általában e két szülőtípus bele sem gondol, mit gondol, érez gyermeke, Így aztán nem ritka, hogy akár évekre megromlik a viszony, s talán soha nem áll helyre azután.

Lehet-e készülni, és hogyan a felnőtté váló gyerektől történő elválásra? Valóban elválunk-e, vagy csak átalakul(hat) kapcsolatunk? Tudjuk-e, érezzük-e mi játszódik le gyermekünkben?

Közhelynek hangzik, de a felnőtté váláshoz való hozzászokás, és hozzászoktatás az önállósodás első pillanatával, azaz a születéssel kezdődik. A klasszikus szülői szerep, azaz a nevelés, az alapvető értékrend, az életszemlélet, a viselkedési kultúra, az emberi kapcsolatépítés rendszerének kialakítása gyakorlatilag a kamaszkorig tart csupán. Furcsamód, de csöppet sem véletlenül ez éppen egybeesik a hormonális érés időszakával. Életkorát nehéz meghatározni, de generációról, generációra egyre korábban következik be, manapság már a 14-15 évesek erőteljesen elkezdenek önállósodni, értelmük egyre jobban felnyílik, egyre nyitottabbak a világra, a középiskola megkezdése sokuk számára egészen új helyzeteket teremt.

A legnehezebb korszak. Néhány éve, mikor egy barátom, akinek 5-6 évvel fiatalabbak a gyermekei, mint az enyém, panaszkodott, hogy az őrületbe kergetik kamasz fiai, azt mondtam: „A kamaszkor a szülői szeretet legnagyobb próbatétele. Ha ekkor meg tudod találni a hangot a gyerekeiddel, ha dühkitörések, kemény tiltások, és pofonok nélkül tudod kezelni a leghajmeresztőbb ötleteit is, akkor igazán szereted őt. S a szülő-gyerek kapcsolat barátsággá alakulhat át.”

Meggyőződésem és tapasztalatom tehát, hogy a felnőtté válással együtt át kell alakulnia a kapcsolatnak szülő és gyermek között. Az irányítói szerepkör eltűnik, s helyette felnőtt, bölcs baráttá léphetünk elő. S az első lépést a szülőnek kell megtennie, megváltoznia, új szabályokat és magatartásformákat kialakítania. Mire gondolok?