90 éve született a magyar színészlegenda: Latinovits Zoltán
Imádták, vagy gyűlölték, de közömbös senki nem tudott lenni iránta. Latinovits Zoltán elementáris tehetség volt, aki művészetében, emberi értékekben nem tűrt megalkuvást. Bajor Gizi indította el a később nagy sikereket és csúfos csalódásokat hozó színészi pályán. Ma lenne 90 éves. Akár még köztünk is lehetne. Ha a sors, vagy ő maga – máig sem tudni melyik, másképp nem dönt.
Előadóművész
Már 3 éves kora óta szavalt, majd az egyetem évei alatt folyamatosan mondott verseket. Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula, Kosztolányi Dezső verseinek ihletett előadója volt. Összetéveszthetetlen baritonján senki máshoz sem fogható művészi elevenséggel tolmácsolta a költők gondolatait.
„Gondolatom az, hogy az előadóművésznek magát a költőt kell megjátszania, vagyis az alkotás hosszú folyamatát kell olyan röviden összefoglalnia, mint maga a vers, a költőt kell életre keltenie úgy, ahogy ő a költőt a mű első élményében, az alkotás küzdelmében elképzeli” – vallotta.
A nagy szerelem
A hatvanas években Latinovits igazi ikercsillagra lelt Ruttkai Éva személyében. Regényesen szenvedélyes szerelmük számos közös filmjükbe és színházi produkciójukba átviharzott. Ruttkai Évával való együttléte mellett egyszer azt mondta: „az összes díjamat, szerepet és sikeremet elcserélném két kisgyerekre.
A Latinovits-Komlós affér
A művészkörökben közismert anekdota szerint 1976-ban egy alkalommal Latinovits bement a fiatalon rabbinak tanuló, majd ÁVH-s kihallgató tiszti múltjáról hírhedt Komlós János által vezetett Mikroszkóp Színpadra megnézni egy előadást. Találkozásukkor Komlós így szólt Latinovitshoz: „Nem tudom, miként üdvözöljem itt Önt: mint Latinovits Zoltánt, a híres színészt, mint Latinovits földbirtokos fiát, vagy mint a legidősebb Gundel unokát?” Latinovits így válaszolt: „Én sem tudom, kinek köszönjem meg, Komlós Jánosnak, a Mikroszkóp Színház igazgatójának, az egykori ÁVO-s katonatisztnek vagy a zsidó rabbi fiának?
Összeférhetetlen, vagy maximalista?
Egyszer azt mondta: „káros szenvedélyem a dohányzás meg az, hogy tehetségtelen, ezért rosszakaratú emberekkel összeférhetetlen vagyok…”.
Egyéni véleménye, meg nem alkuvó életszemlélete, nehéz természete miatt rendszerellenesnek tartották. Mindenkinek az igazat mondta, ha néha kíméletlenül és túlzottan szigorúan is. Sok vetélytársa, irigye volt, akik ott próbálták kikezdeni, ahol csak lehetett. Ezért élete utolsó éveiben alig kapott szerepeket, és folytonos zaklatásoknak volt kitéve. Latinovits azonban nem volt botrányhős, csupán tudatos, felelősségteljes művész, aki képtelen volt a kompromisszumra. A kortársak meg nem értése felőrölte idegeit, évekig depresszióval küzdött.
Hozzászólás zárolva.