Egy idegenvezető feljegyzései
A rejtélyes Húsvét-sziget
Háromszög alakú, sziklás partokkal csipkézett, vulkáni kúpokkal szabdalt, magányos sziget a Csendes-óceán közepén. Ez a rejtélyes Húsvét-sziget, ami híres kőszobrai, a moai-ok miatt oly vonzó a turisták számára. Földváry Eszter idegenvezető több mint negyven éve kísér turistákat szerte a világban. Egy amerikai utazási iroda munkatársaként eddig huszonötször utazta körbe a Földet, úti élményeit az elmúlt időszakban az Életforma olvasóival is megosztotta. Most a Húsvét-szigetre kalauzol el minket gondolatban.
Lovak minden mennyiségben
Kirándulásunk következő állomása a Rano Raku kőfejtő volt. Fekete vulkanikus sziklák borította vidék mellett vezetett az út, köztük dús, smaragdzöld fű nőtt. A színek és a fények egyedülállók látványt nyújtottak. Majd egyre gyakrabban, egyre több ló vágtatott el mellettünk. Nem értettük , hogy kerültek ide ezek az állatok, ráadásul ilyen nagy számban. Majd kiderült, hogy a chilei hadsereg lótenyészetet akart létrehozni a szigeten, de a tervből semmi sem lett. A lovak viszont itt maradtak és szaporodtak. Nagy részük vadon kószál, de magántulajdonban is van néhány, azokon lovagolva a turisták bejárhatják a vidéket.
A kőfejtőhöz közeledve megláttuk a beomlott krátert és egyre több moai szobor tűnt fel a hegy oldalában. Az itt maradt szobrok közül több olyan hatalmas, hogy nem tudták elvonszolni a rendeltetési helyükre, vagy ahogy levágták a szikláról, elrepedt és otthagyták. Jó néhány deréktól fölfelé áll ki a földből, hatalmas fejjel és hosszú fülekkel. Utóbbi tulajdonság is a szobrok jellegzetes vonása. A legenda szerint, a hosszú fülűek és a rövid fülűek háborúztak egymással a szigeten, de ezt még senki sem tudta bebizonyítani.
A legnagyobb kőszobor
A kőfejtőbe érve felmásztunk a legnagyobb szoborhoz, amit nem választottak le a szikláról. Nem is csoda, hiszen ez egy 20 méter hosszú és 270 tonna súlyú monstrum. Ott fekszik és álmodik az idők végezetéig. A szobrokat az 5. századtól a 17. századig készítették, majd egyszerűen abbahagyták a faragást. Az egyik kísérőnk, a régész Patricia, elmesélte, hogy a szigeten a régi időkben még rengeteg mézpálmafa nőtt, ezek hatalmas kivágott törzsét használták fel a szobrok mozgatására. Ahogy egyre több szobor készült, úgy volt szükség egyre több fára, ezért vált a sziget teljesen kopárrá.
Hozzászólás zárolva.