Adriai anzix – Sibenik
Sibenic csendes. Különösen reggel 7-kor. A 6.20-as hajóval jöttünk át Prvic szigetről, körülnéztünk a piacon. Kedvelem ezeket a kora reggeleket. Még hűvös a levegő, de a tiszta napfényben már ott van a későbbi forróság ígérete. Üresek az utcák, nincs turista áradat (most amúgy sincs), csak a helyiek sietnek beszerezni az aznapi ebédre, vacsorára való friss halat, zöldséget. Még langyos a burek, a kávé illata úszik a levegőben, a nyitásra készülő kávéházakban pakolják ki a székeket a teraszokon.
Előre is elnézést kérek azoktól, akiknek a nyaralás a nagy alvásokról és a későn kelésről szól. Én mindig rossz alvó voltam, anyukám máig szemrehányással emlegeti ezt. Hat órakor kipattan a szemem, és egy kávé után készen állok az aznapi kihívásokra. Ez akkor is így van, amikor nyaralok. A kilátásért most különösen hálás vagyok, az ablakomból látom az aprócska horvát sziget, Prvic kikötőjéből éppen induló halászokat, de vannak, akik épp most érnek vissza az éjszakai zsákmánnyal.
Bár Prvicen minden kapható, a nagy piac Sibenikben elég vonzó ahhoz, hogy elérjem a 6.20-as hajót. A fedélzeten helyiek, akik munkába igyekeznek a szárazföldre és néhány turista. Bő fél óra múlva már ki is kötünk Sibenikben. Ilyenkor szeretek a legjobban a szűk, simára koptatott kövű utcákon sétálni. Alig néhányan jönnek csak szembe, mindenki köszön: – Dobro jutro! Jó reggelt!
Tudom, nem jó szokás, de a reggeli nálam általában érdeklődés hiányában elmarad. Itt viszont lehetetlen úgy elsétálni a helyi pékségek, pekarnicák mellett, hogy ne vegyek egyet a sütőből frissen kihúzott burekek közül. Ez egy leveles tésztából készült péksütemény, többféle töltelékkel kínálják. Sós túrós, sok kaporral, fűszeres darálthúsos, káposztás. Egy eldugott kis téren egy lépcsőre ülök le, míg megeszem.
A tér túloldalán egy kis kávéház személyzete épp a székeket pakolja ki a teraszra. A szemközti ház félig behajtott zsalui közül csak egy kéz nyúlik ki, tereget. Mire a burek végére érek, a kávézó már nyitva, kapok egy erős, aromás kávét, és hozzá az elmaradhatatlan nagy pohár vizet, néhány jégkockával. Jól vagyok.
Különös belegondolni, hogy a város a története folyamán többször is Szent László, II. Béla és III. István uralkodása idején magyar kézre került, hol békés, hol háborús körülmények között.
Hozzászólás zárolva.