MA VAN SZEPTEMBER 11.
Amikor repülők csapódtak a World Trade Centerbe – szubjektív megemlékezés
Tíz évvel a terrortámadás után, 2011-ben még mindig csak elkerített romokat lehetett látni a ledőlt tornyok helyén. Pár évvel azelőtt boldogan fotózgattam a World Trade Center tetejéről, ezért felkavaró volt ott állni. Menekülni akartam, de akkor megszólított valaki.
A jegyem egyben belépő volt az ideiglenes múzeumba is, ahol azonnal megtaláltam a Seant kereső plakátot. Bele lehetett hallgatni telefonbeszélgetésekbe, amiket a gépekről, vagy a tornyokból indítottak, számos relikviát láthattunk. Rendkívül megindító volt. Eszembe jutott ott az is, amikor 1995-ben az átvizsgálásra vártam a World Trade Center bejáratánál, és egy mögöttem álló chicagói férfi nevetve magyarázta: „Tudod, ez azért van, mert megpróbálták felrobbantani a tornyokat, de ez sosem sikerülhet nekik!”
Máig hihetetlen, hogy sikerült.
Prológus: Pár évvel később a gyerekemmel látogattam meg imádott városomat. Akkor még nem volt készen a One World, de a Grand Zero-n, a tornyok helyén már álltak a különleges vízesések, amelyek szélébe belevésték az összes áldozat nevét. Közel 3000 név … Bárhol megállhattunk volna, hogy fejet hajtsunk előttük, de valami megmagyarázhatatlan módon, mi épp azon a ponton álltunk meg, ahol Sean Thomas Lugano neve olvasható. Hátborzongató volt.
Nem ismertem, mégsem felejtem őt soha. Ahogyan az édesanyját sem.
Hozzászólás zárolva.