Erdély szerelmese a világjáró fotográfus – Kása Béla
Csendes, szemlélődő ember Kása Béla. Figyel és ritkán szól. Beszélnek helyette a képei. Amikor mégis mesél, lehetetlen nem figyelni rá. A nyomorból a fényűző jómódig jutott tehetségével, de nem ejtette rabul a csillogó felszín. A dolgok nem is, az emberek mélye érdekli. Bejárta és végigfényképezte a fél világot, a szíve mégis, újra és újra, Erdélybe húzza. Mondhatnám, hogy az élettörténete következik, de ahhoz kevés itt a hely. A következő néhány bekezdés azonban sokat elárul róla.
Nem akartam ismeretlenül kilincselni, de addig nyüstölt, míg végül csak besétáltam a Sternhez egy zöld műanyag dobozzal, benne kétszáz diával. Gondoltam, mi történhet? A portás kérdezte, kit keres uram? Mondtam, hogy nem tudom, de valakinek megmutatnám a képeimet. Ő telefonált egyet, majd kisvártatva megjelent egy fiatalember. Később kiderült, ő volt a magazin képszerkesztője.
A világítóasztalon megnézett néhány diát, aztán többet kért, aztán mindet. Hümmögött, hogy ez jó, megveszi az összeset. 5000 márkát kaptam érte, ott, azonnal. Akkor az egy vagyon volt.
Egy újságíróval visszaküldtek Erdélybe, aki személyes történetet írt, végigfotóztam a gyerekkora helyszíneit. Címlapsztori lett belőle a magazinban. De 1978-ban a Szent Korona hazahozataláról is én készítettem képeket a Sternnek.
Hasonlóképp kerültem a National Geographic német kiadványához, a GEO magazinhoz is. Látták a képeimet, és több megbízást is kaptam tőlük, Macedoniában és Erdélyben is fotóztam a Geonak.
Aztán elérkezett a fordulat éve. Mi történt?
Autókat fényképeztem Nizzában 1982-ben. Az ötcsillagos Hyatt Regency-ben laktam, de minden reggel hajnali 3 – fél 4-kor keltem, hogy a napfelkelte fényeit bemérjem, ami kellett a fotózáshoz. Aztán megvártam a napnyugtát is, ha a művészeti vezető épp ott képzelte el a kocsit. Akkor már kilenc hónapja nem voltam otthon. Elég volt az üzletszerű fényképezésből. ’83-ban megnősültem és hazaköltöztem Magyarországra.
Bejártad a fél világot. Mi húz vissza mindig Erdélybe?
Az ember, mindig az ember. A tájban is az ember. Összetartozik a természettel, az állatokkal. Hogyan kell juhot nyírni, hogy kell körmölni azt az állatot, hogy ne menjen tönkre a lába? Csináltam mindent velük. Összebarátkoztunk, így közel engedtek magukhoz. Kérdeztem, tanultam és fényképeztem.
Zenészeket is gyakran fotózol. Ehhez is személyes kötődésed van?
Már gyerekkoromban zenéltem, az első gitáromat egy nyári munka keresetéből vettem. Különböző amatőr zenekarokban játszottam a barátaimmal anno, amit ma úgy hívnak, beatkorszak. Aztán Erdélyben beleszerettem a népzenébe. Elkezdtem tanulni az ottaniaktól brácsázni, tekerőlantozni, ahogy ők hívják, nyenyerézni. Tánccsoportokat kísértünk, bálokban zenéltünk. Közben pedig fényképeztem azokat a zenészeket, akiket előtte csak ritkán örökítettek meg. Alig él már közülük valaki.
Hozzászólás zárolva.