Facebook hozzászólás
472

KERÉKPÁRRAL AZ ŐRSÉGTŐL SÁTORALJAÚJHELYIG

Hungarian Divide: Magyarország legkeményebb bringás kihívása

Augusztus 20-án, holnap rajtol el az a több mint száz bringás, aki arra vállalkozott, hogy 10 nap alatt átszelje Magyarországot. A főként terepen, földes utakon tervezett 1200 km-es távon a résztvevők csaknem két és fél Himalájányi szintemelkedést gyűjtenek majd össze, a legmagasabb hazai hegycsúcsunkat is érintve. Mindezt önellátó módon úgy, hogy a sátortól a ruhákig mindent magukkal kell cipelniük a kerékpárokon.

A Hungarian Divide egy olyan különleges teljesítménytúra, ahol előre meghatározott nyomvonalat követve a nyugati határtól a keletiig, az Őrségből Sátoraljaújhelyig szelik át az országot a nevezők. Megjárják a Balaton Felvidéket, hogy a Bakonyon át eljussanak Budapestre, majd az Északi-Középhegységen át folytassák az útjukat a szlovák határig.

Bátraknak való. Fotó: Pixabay
Bátraknak való. Fotó: Pixabay

 

A teljes táv 1200 km hosszú, melyet maximum 10 nap alatt kell megtenni. Ennek azonban csupán 30 százaléka zajlik aszfalton, az út legjava földes utakon, erdei ösvényeken fog vezetni. A nehéz terepviszonyok mellett eközben 20 ezer méternyi szintemelkedést kell a bringásoknak leküzdeniük, ami majdnem annyi, mintha valaki két és félszer felmászna a Himalája 8848 méteres csúcsára. Ezek után nem is meglepő, hogy hazánk legmagasabb pontját, a Kékestetőt is érinteni fogják a túrázók. Az 1014 méteres magasságig feljutni frissen is kihívás, de a Hungarian Divide résztvevőinek ekkor már 900 km megtétele lesz a lábukban.

Nincs szerelő, szakács és navigátor

A teljesítés nehézségét fokozza, hogy külső segítséget nem vehet senki sem igénybe. Azaz, a mindenki által elérhető boltokat, éttermeket, kempingeket használhatják, de minden ruhát, alvó alkalmatosságot maguknak kell a kerékpáron vinniük és az esetlegesen felmerülő technikai problémákat is tudniuk kell orvosolni. Itt nincsenek a nagy kerékpárversenyeken megszokott szerelőkocsik, nincs masszőr, se szakács. Mindenkinek egyedül kell boldogulnia. No és persze, a tájékozódás sem egyértelmű. A nyomvonalat a navigációs eszközükre töltve kell boldogulniuk a résztvevőknek, semmilyen egyéb módon nem lesz jelölve, hogy merre kell menniük. Mégis miért vállalkozna erre a túlélőtúrára bárki?!

Az ország legmagasabb pontját, a Kékestetőt is érintik. Fotó: Pinterest
Az ország legmagasabb pontját, a Kékestetőt is érintik. Fotó: Pinterest

 

“Imádjuk a kihívásokat, a hagyományos kerékpárversenyek hangulata azonban nem ragadott meg minket. Egy olyan eseményt szerettünk volna szervezni, amihez fogható eddig nem létezett Magyarországon. A versengés helyett a közös élményre, a kalandra helyezzük a hangsúlyt és azt szeretnénk, hogy a Hungarian Divide-ot évekig emlegessék, akik részt vettek rajta. Tavaly tartottuk  az első eseményünket, a 5 Peaks 500-at, idén pedig megszoroztuk kettővel a távot. Ez azonban nem törte meg az emberek lelkesedését, sőt! Tavaly közel 50 indulónk volt, akik fele külföldről érkezett – skót, spanyol, sőt még ausztrál résztvevőnk is volt. Idén a vírushelyzet miatt a túrázók nagy része magyar, vagy a környező országokból érkezik, ám ennek ellenére is több mint 110 indulónk lesz augusztus 20-án!” – mondja Gangel Marcell, a Bikepacking Hungary alapítója és a Hungarian Divide főszervezője.

Saját határaik mellett az országot is megismerhetik





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

KUL-TOUR

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!