Időkapszula

Sokan írnak naplót mostanában, készítenek Facebook bejegyzéseket, posztolnak fotókat, videókat a közösségi médiában, amelyekből az utókor szakértői rengeteg következtetést tudnak majd levonni, feltéve, ha ezek a nyomok megmaradnak. Mi lenne, ha időkapszulába zárnánk a mai kor ereklyéit, tárgyakat, gondolatokat, üzeneteket, biztos helyre elraknánk őket és a tartályra ráírnánk, ötven év múlva lehet csak felbontani. Mert az időkapszuláknak ez a lényege: egyfajta kommunikáció a jövővel, információátadás a régmúlt időkből.

• Hogyan élted meg az elmúlt esztendőt?

• A Covid előtt nagyon aktív társasági életet éltünk, a divat világa, amelyben mozogtunk a rendezvényekről, a bemutatókról, a fogadásokról szólt. Kellett egy kis idő, amíg megszoktam a váltást. Minden átköltözött a virtuális térbe, ahol hasít az online kereskedelem, de a bemutatóknak, rendezvényeknek közel sincs olyan átütő hatásuk, mint a valóságban volt. Ennek az időszaknak az előnye az, hogy talán egy kicsit több időnk van önmagunkra és azokra az emberekre, akik számunkra igazán fontosak. Nekem például édesanyámmal, aki lassan 87 éves lesz, mindig jó viszonyom volt, de ez a Covid helyzet – az elzártság ellenére – még közelebb hozott minket egymáshoz. Minden reggel beszélünk telefonon, és ahogy egy kicsit javult a helyzet, maszkban, minden óvintézkedést betartva átjött hozzánk. Talán az impulzushiányt viselem a legnehezebben, nekem az impulzusok, a valós élmények nélkülözhetetlenek. Tavaly júniusban, amikor még lehetett utazni, kimentünk Rómába. Hihetetlen élmény volt Rómát turisták nélkül felfedezni. Sehol nem kellett sorban állni, a Valikáni Múzeumba időpontfoglalás nélkül be tudtunk menni, és tanúi voltunk annak is, hogyan élnek valójában az olaszok. Mivel sok szabadidőm lett, tavaly tavasszal megírtam egy könyvet és most is ezt teszem, az időm jó részét az íróasztalom mellett töltöm és írok. Májustól sok felkérésem van rendezvényekre, majd meglátjuk, mi jön össze belőlük.

  

• Milyen hétköznapi tárgyakat tennél bele az időkapszuládba, amelyek nagyon jellemzőek a mai korra, a te életedre és 50 év múlva a leszármazottaid rácsodálkoznak majd a létezésükre?

• Úgy gondolom, ötven év múlva már nem igen dohányoznak az emberek, s a szivarozás – ami nem dohányzás és az egyik szenvedélyem – is kimegy a divatból, ezért az időkapszulába betennék egy szál finom Davidoff szivart. Számomra a szivarozás egy életforma, ami sajnos egyre inkább eltűnőfélben van. Egy másik nekem fontos tárgy, aminek eltűnésében szintén biztos vagyok, az a töltőtoll. Én még mindig töltőtollal írok, jegyzetelek, imádom a töltőtoll sercegését a papíron, ahogy a tinta nyomot hagy rajta. Aztán betennék egy férfi ruhadarabot, amit biztos, hogy csak fotókról ismer majd az utókor, ez a nyakkendő. Jó lenne, ha emlékeznének rá, hogy az elmúlt kor férfiai ezt a tárgyat tekerték a nyakuk köré – amit viccesen csak nyaktekerészeti mellfekvencként emlegettünk. Ennek méltó párja egy pár magassarkú női cipő lenne, a klasszikus stílus utolsó mohikánja. Az öltözködés megy a kényelmes viseletek irányába, a magassarkú stiletto ritka kincsnek fog számítani ötven év múlva. És betennék még a kapszulába egy mobiltelefont is, ami manapság mindig a kezünkben van, az életünk nélkülözhetetlen része. Kíváncsi lennék, mit gondolnak majd róla azok, akik kinyitják ezt a csomagot. Biztos vagyok abban, hogy akkorra ez a tárgy is másképp néz ki majd. Mint a dizájn iránt érdeklődő ember, a mobiltelefonnal kapcsolatban az a nagy bánatom, hogy megszűnt a telefonok formai világa, a praktikum felülírta ezt.

• Könyvek, filmek, amiket mostanában olvastál, láttál, amelyek megérintettek, és szeretnéd, ha az utókor is megismerné őket.

• Kezdjük a filmekkel. Az aktuális témákkal foglalkozó, a mindennapi életünket bemutató filmeket szeretem, illetve azokat a nagy klasszikusokat, amelyeknek stílusa van. Az egyik kedvencem a Thomas Crown ügy, aminek létezik egy 1967-es és egy 1999-es verziója is. Az elsőben Steve McQueen játszotta a főszerepet és egy bankrablás történetét meséli el, a második főszereplője Pierce Brosnan és műalkotások elrablásáról szól New Yorkban. Mindkettő igazi, kedves filmklasszikus. A napokban néztem meg A hazugság művészete című alkotást Helen Mirren és Ian McKellen zseniális alakításával. Két idős ember találkozásáról szól, hogyan köti össze őket a múlt, kik is voltak ők valójában, amikor először találkoztak az életben. A harmadik pedig egy nagyon furcsa német film, amit legalább húsz évvel ezelőtt forgattak. A címe: A kísérlet. Ez a film nagyon jól rezonál a mai helyzetre, arról szól, hogy emberek szabadon jelentkezhetnek egy kísérletbe: a társaság egyik részéből rabok lesznek, a másikból börtönőrök. Pontosan azokat a lelki torzulásokat mutatja be a film, amelyekkel nap mint nap szembesülhetünk mi is, amikor látjuk, hogyan változik valaki személyisége, ha kisebb-nagyobb hatalom jut a kezébe. Ami a könyveket illeti, mostanában olvastam egy nagyon jó könyvet, Stuart Turton írta, a címe Evelyn Hardcastle 7 halála. Ez egy nagyon jópofa bűnügyi regény, hét ember szemszögéből mutatja be ugyanazt a gyilkosságot. Elgondolkodtató, hogy egy esemény, egy helyzet hányféleképpen értelmezhető, attól függően, hogy kit milyen érdek, indulat, érzés vezérel. A másik kedvenc könyvem a divatvilágból jön, Patrica Gucci, GUCCI Egy sikeres dinasztia története. Szeretném megmutatni a jövőnek, hogy a világ egyik legnagyobb értékű divatmárkája, hogyan, milyen körülmények között épült fel. Végül Scott Turow Az utolsó tárgyalás című könyvét is betenném a csomagba, egy amerikai tárgyalótermi történet, amiből szintén sokat tanulhatunk.

  

• Gondolatok, jótanácsok Schiffer Miklóstól, 2021-ből a jövő számára

• Lehet, hogy ahogy öregszem, egyre szentimentálisabb leszek, de most kezdem el igazán értékelni a régi, jó életemet, amikor az már nincs meg.

A szabadságot, hogy akkor és ott találkoztam a barátaimmal, ahol és amikor akartam. Maszk nélkül léteztünk, szabadon, félelem nélkül utaztunk. Nem ült a lelkünkön az az irgalmatlan nyomás, amit a Covid tett ránk.

Ebből azt tanultam meg, hogy élvezzük jobban az életet, a hétköznapokat. Megint csak az olaszok példájával szeretnék előjönni. Ott is rengeteg a baj, de ők nagyon hamar vissza tudják nyerni az életkedvüket: egy jó kávé vagy prosecco mellett, egy napsütéses teraszon élvezik a pillanat örömét. A másik üzenet a jövőnek, hogy az emberek fogadják el egymást! Nem kell mindenért ujjongani, nem kell mindennel egyetérteni, de próbáljuk meg egymást elfogadni, ne gyűlölködjünk. A gyűlölködést egy rettentő rossz emberi tulajdonságnak tartom, és nagyon félek attól, ha ez a mai közhangulat így halad tovább, egy „ nem szeretem” időszak következik.

Az Időkapszula rovat többi írását itt találod: 

Juhász Anna természetesen könyveket is csomagolna 

Borbély Alexandra élesztőt is küldene