Ferenc József a függőágyban
Kolodko Mihály gerillaszobrai nyomában
Kolodko Mihály apró szobrainak számos rajongója van. Igazi meglepetések ezek az alkotások. Nemcsak a témaválasztás okán – készült szobor mesefigurákról és híres zeneszerzőről is, hanem mert minden bejelentés nélkül, váratlanul bukkannak fel a város különböző pontjain. Sőt, már az ország más városaiban is. A legutóbbi szobrocska Ferenc Józsefet mintázza, aki függőágyból gyönyörködik a dunai panorámában.
Az anyai ágon magyar származású művész Ungváron született Mihail Kolodko néven 1978-ban. 2002-ben szerezte meg a szobrász diplomát a Lembergi Művészeti Akadémián. Eleinte köztéri szobrokat készített, több munkája is látható Ungváron. Ám rájött, hogy nem ez az ő stílusa.
Kolodkonak kezdő szobrászként nem mindig voltak megrendelői, ötletei annál inkább. Hogy ezek ne merüljenek a feledés homályába, kicsiben készítette el őket. Amikor családjával Budapestre költözött, egy ilyen miniszobrot kitett a Parlamenttel szemben a Halász utcánál. A járókelők hamar felfedezték és megkedvelték. A szobor és az akkor még ismeretlen művész híre gyorsan terjedt a közösségi hálón.
Miért gerilla szobrászat?
Azért, mert a szobrok engedély nélkül kerültek ki a közterekre, és ez azóta sem változott. Váratlanul jelennek meg újabb és újabb alkotások Budapest különböző pontjain. Nincs ünnepélyes szoboravatás, a művész csak a közösségi oldalán tudatja az érdeklődőkkel, hogy újabb darabbal bővült a Kolodko-szobrok gyűjteménye. Néhány művét ellátja saját szignójával is, ilyen például a Roskovics Ignácról készült alkotás, melynek a jobb kezében tartott ceruzán látható a szignó. De a szobrok e nélkül is könnyen felismerhetők jellegzetes stílusukról és apró méretükről.
Hol találkozhatsz a szobrász mini alkotásaival Budapesten?
Főkukac
A már említett Halász utcában, a budai rakparton a Parlamenttel szemben láthatod A nagy ho-ho-horgász című meséből ismerős Főkukacot. Ez a kukac volt Kolodko gyermekkorának kedvenc mesehőse, ebből a rajzfilmsorozatból tanulta a magyar nyelvet, ezért kapott nyilvánosságot először ez a figura.
Mekk Elek
A Széll Kálmán tér egyik lépcsőjén található egy másik mesealak, Mekk Elek. A kicsiny szobrot valaki annyira megkedvelte, hogy hazavitte. Szerencsére Kolodko pótolta a szobrot, így Mekk Elek ismét ott áll a tér lépcsőjén. Az emberek szemmel tartják, a Covid idején még maszkot is kapott.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Houdini
Ez volt az első beltérre készített mini-alkotása Kolodko Mihálynak, aki a híres illuzionista, bűvész egész alakos szobrát a K11 Művészeti és Kulturális Központ előterében helyezte el.
Foto: kolodkoart.com
Liszt Ferenc
A nevez zeneszerzőről készült alkotás a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren a 2A terminál melletti buszmegállónál látható. Liszt Ferenc a bőröndjén üldögélve várakozik. Az alkotáshoz egy kottalapból hajtogatott papírrepülőgép is tartozik.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Halott mókus
A stílusjegyek alapján feltehetően Kolodkó műve Budapest V. kerületében, a Kieselbach Galéria sarkán a halott mókus szobra is. A detektív Columbo szobra mögött hever kiterülve, kezében pisztoly, és már a helyszínelők is körberajzolták.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Szenes Hanna
A Hosszúlépés.Járunk? történelmi sétatársaság támogatásával készítette a művész Szenes Hanna szobrát. A zsidó származású fiatal nő ejtőernyős, háborús hős volt. A II. világháborúban a magyar zsidók deportálásának megakadályozása volt a feladata. A Jugoszláv határon elfogták, megkínozták, majd kivégezték.
Szenes Hannát ejtőernyős öltözékben ábrázolta Kolodko, amint épp ugrásra készül.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Breki
Breki a Muppet Show egyik leghíresebb figurája, a Szabadság tér 10-es szám előtti kerítés tövében ücsörög. A szobor eredetije a kárpátaljai Perecsenyben található. Kolodko annak a szokásnak állított emléket Brekivel, hogy ott a békát meg is eszik. Nálunk Breki biztonságban van. Olyannyira féltik a környékbeliek, hogy télidőben sapkát, sálat is kap, meg ne fázzon.
Ferenc József
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A legújabb Kolodko szobor néhány napja került ki a Szabadság hídra. Ferenc Józsefet ábrázolja, amint egy függőágyból szemléli a dunai panorámát. A hidat eredetileg Ferenc Józseftől nevezték el, a II. világháború utáni újjáépítést követően keresztelték át. Annak, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia uralkodója egy függőágyban hever, valószínűleg már XXI. századi oka van, hiszen a hidat nyáron birtokba veszik a fiatalok és sokan függőágyakban pihennek a forgalomtól elzárt hídon.
Ha kíváncsi vagy összes Kolodko alkotásra, akkor kövesd őt az Instagram oldalán, vagy nézz szét a weboldalán .
Ezeket is olvasd el!
Hozzászólás zárolva.