Máté Gábor is felállt a Színművészeti Egyetemről

Okulásul leírok egy személyes történetet a „hogy’ juthattunk idáig” c. ciklusból. Kerényi Imre érettségiző bencés diákként apám ablakán dörömböl a győri színház színészházának ablakán, színházrendező szeretne lenni, mit tegyen? Kerényi Imre akkor indít osztályt, mikor leszerelek katonaként a kalocsai laktanyában hét társammal, én a vele párhuzamosan induló Simon Zsuzsa osztályába kerülök (pluszban Majort, Székelyt, Babarczyt kapom bónuszként). A 90-es évek közepén a Színházművészeti Szövetség elnökségében ülök legközelebb együtt Kerényivel, közösen indulunk követségbe az elnökség képviseletében Fekete György akkori kultusz vezér fogadására. Imre előbb érkezik, kijár valamit a Madách Színháznak, majd faképnél hagy. Megkérdezem tőle a legközelebbi elnökségi ülésen, miért nem a Szövetség ügyében járt el, amire a megbízást kaptuk. Ezt válaszolja: „Jegyezd meg, Te azért vagy itt, hogy úgy táncolj, ahogy mi fütyülünk…”Ez még a demokratikus chartás időszakára esett.

Több főiskolai felvételin ülünk együtt a későbbi időkben, akkori osztályvezetőként minden esetben kikérem a véleményét a felvételiző aspiránsok tehetsége kapcsán – úgy ítélem meg, jó szeme van a kiválasztáshoz. Utolsó éveiben eltávolodik a tanítástól, egyre inkább a politika köti le a fantáziáját. Történik, hogy egy sorba kerülünk a Nemzeti Színház Tóth Ilonka c. előadásának bemutatóján. Bal oldalamon Kerényi felesége, az ő balján a férje, jobb oldalamon Székely László díszlettervező – nem mellesleg Székely Gábor valamikori nagy előadásainak látványtervezője. (Ezt a mondatot egy hónappal ezelőtt le se írtam volna.) Én elsősorban a címszerepet alakító tanítványom, akkori nevén Kiss Andrea, ma Waskovics miatt vagyok kíváncsi az előadásra. A taps után a lépcsőn lejövet egymás mellé sodródunk, mint két színházi ember. Gondolom, mégis kéne valamit mondani és megpendítem, hogy a darabban ávós tisztet alakító Bakos Kiss Gábor, valamikori Kerényi tanítvány a musical szakon, aki egyetemi évei alatt elsősorban bonvivánnak látszott, milyen erőteljes a látott szerepben és, hogy ezzel engem jó értelemben lepett meg. Erre a miniszterelnöki megbízott a következőket mondja: „Mondd meg a Kende Péternek, hogy ez a Tóth Ilonka története, nem pedig az, ahogy Ti állítottátok be ”– célozva ezzel a Mohácsi gerjesztette kaposvári színházi botrányra –„…Kende Péter? Az életben nem találkoztam vele” – válaszolom, kutatva az emlékezetemben, tudom-e egyáltalán, hogy kiről beszél… A ruhatárnál megkönnyebbülve válunk el… Kifelé jövet megpillantom Kerényit a Nemzeti főbejáratánál ősz hajú urak gyűrűjében, valamit nagyon magyaráz, észrevesz, rám mutat és ezt kiáltja: „Itt jön az ellenség!” 

: