RÖGÖS ÉS NEHÉZ ÚT
Miből él a magyar színész?
Bár az SzFE-na a vészhelyzet kihirdetésével kényszerűségből a tiltakozók is időlegesen visszavonulót fújnak (legalább is az épületet elhagyják), ez a több hónapos közjáték arra mindenképpen alkalmat szolgáltat, hogy megnézzük, azok, akik kikerülnek az egyetemről, milyen lehetőségekkel vágnak neki az életnek, színészként miféle megélhetésük lehet, társulati tagként vagy szabadúszóként. Mit kínál számukra a szinkron, a reklámipar, és milyen esélyeik lehetnek – anyagilag is – ha bekerülnek egy nagyjátékfilm forgatására.
A nominális szinten nem változó munkadíjak az említett időszak alatt megközelítőleg 41 százalékos értékcsökkenést szenvedtek el – állapítja meg az említett tanulmány.
Vessünk akkor egy pillantást a szinkrondolgozóknak kifizetett pénzekre. Az összegek természetesen hozzávetőlegesek, fillérre pontosan azért sem tudjuk ezeket meghatározni, egyrészt mert az alku során ezek esetenként igencsak tág határok között mozognak, másrészt az adatokat többektől, az érintettektől szereztük be, így inkább csak egyfajta tól-ig összegekkel szolgálhatunk.
Szinkron esetében úgynevezett „tekercs-árról’ beszélünk (a filmet szétszedik jelenetekre, a tekercs ezt jelenti), vagyis, hogy egy tekercsnyi filmet mennyiért magyarítanak meg az értő szakemberek. Ebben az összegben ugyanakkor nemcsak a munkadíj, de a jogdíj is szerepel, ami további problémákat okoz; de erről majd később.
Tévéfilm esetében gyakorlatilag a 15 éve érvényben lévő ár tekercsenként 250 és 500 forint között szóródik, míg mozifilm esetében az ár 800 és 1200 forint között mozog évek óta. A szakma az előbbi esetben egy 2500-5000 forint tekercsárral már ki lenne békülve, míg utóbbi esetben a 12000-15000 forintos árral lenne elégedett. Összehasonlításul: Németországban ezeknek a háromszorosa illeti meg a szinkronizálásban tevékenykedő szakembereket.
Korábban említettük a jogdíjak problematikáját, aminek a rendezetlensége további gondok forrása. Ma a szinkrondolgozóknak kifizetett összeg egyként tartalmazza az aktuálisan elvégzett munka utáni egyszeri munkadíjat, és – legalább is ezt állítják a forgalmazók – a jogdíjat is, ami pedig minden egyes vetítés, sugárzás után járna a szinkronizálásban közreműködőnek.
Ma ez a két összeg összekeveredik, és egyáltalán nem érvényesül a szinkrondolgozók érdeke, akik most egy olyan közös jogkezelő szervezet létrehozásában látnák a megoldást, mely érvényesíteni tudná a munkájuk során keletkező szerzői és előadói jogokat úgy, hogy ők határoznák meg a jogdíjakat a szinkronos tartalmak másodlagos felhasználása, azaz sugárzása, vetítése kapcsán. Ma minden szereplő külön próbálja érvényesíteni a jogdíj iránti igényét.
Hozzászólás zárolva.