Vigyázat csalok! – 110 éve született Rodolfo

A munkatábort is megjárta

A harmincas években meredeken emelkedett népszerűsége, olyan neves helyeken lépett fel, mint a Moulin Rouge, az Arizona mulató vagy az Orfeum. Partnerei között szerepelt a két Latabár (Kálmán és Árpád), Feleki Kamill vagy Halmai Imre is. 1935-ben megnősült, feleségül vette Nádor Olgát, akivel aztán fél évszázadon keresztül harmonikus kapcsolatban élt. Sikereinek a második világháború vetett véget, amelynek éveit éhezéssel, bujkálással és munkaszolgálattal töltötte. A háború vége után 1945-ben az Országos Artista Egyesület elnökségi tagjává választották, és szép lassan karrierje is újra indult, vidéki turnéira igen gyakran elkísérte – a később hazáját elhagyni kényszerült Karády Katalint.
1948-tól művésztársával, Alfonzóval lépett fel állandóan, majd 1950-től a Latabár brigád tagjaként haknizott országszerte. 1956-ig nyolc éven át volt az Artista Akadémia, illetve az Állami Artistaképző Intézet tanára. 56 után a volt Szovjetunió nagyobb városai mellett többször kapott meghívást  Párizsba, Londonba, Brüsszelbe, valamint jó két évtized alatt ötven alkalommal Zürichbe is. Ez akkoriban hatalmas kiváltságnak számított, a kommunista diktatúra csak igen keveseknek adott engedélyt arra, hogy rendszeresen nyugatra utazzanak.

Csak a kezemet figyeljék!

Ötvenedik születésnapja alkalmával megkapta az Érdemes Művész kitüntetést, 1971-ben pedig, nyugdíjba vonulásakor, a Kiváló Művész elismerést is. 1962-től a Magyar Cirkusznál állt alkalmazásban, s jelentős érdemeket szerzett az új Fővárosi Nagycirkusz helyreállításában is. Hihetetlen munkabírásáról legendák keringtek, ezt bizonyítja az is, hogy még nyugdíjas korában is napi négy órát gyakorolt. Sikereinek valódi forrása számainak tökéletes kidolgozása és a közönséggel való kapcsolatteremtő képessége voltak. Szlogenjévé vált mondata: „Figyeljék a kezemet, mert csalok!” Hitvallása pedig amit gyakran hangoztatott, a következő volt: „Az a művész, aki meg van magával elégedve, az nem művész többé. Az meghalt.” Minden idők egyik legnagyobb bűvésze volt; rengeteg trükköt ismert a bűvészet minden területéről, ezek közül – saját elmondása szerint – körülbelül ezret tudott bármikor színpadképesen előadni. Utolsó nyilvános fellépése 1986 január 13-án volt a Mikroszkóp színpadon. Négy nappal felesége halálát követően, 1987. január 25-én hunyt el Budapesten. Lánya, aki elismert fordítóként dolgozott és Gálvölgyi János felesége lett, így emlékezett meg édesapjáról: „Szakmailag is igyekezett nyomot hagyni maga után, ezért írta a könyveit, ezért volt a bűvészdoboz és jó néhány tévéműsor. Akkoriban gyakran mondták, hogy azért nincs más bűvész, mert ő nem engedi, holott erről szó sem volt. Hiszen tanította is az utánpótlást, de legyünk őszinték, a mai napig nincs olyan bűvész, mint amilyen ő volt.”