Világszép Alapítvány: Minden gyerek egyformán szeretetreméltó

Világszép Alapítvány. Erről a névről nekem elsőre nem a családjaikból kiemelt, és gyermekotthonokban vagy nevelőszülőknél nevelkedő gyerekek jutnak az eszembe, sokkal inkább egy népmese. Vagy ez a két szál valahol összeér? Miért esett a választásotok pont erre a névre?  

Az alapítvány által támogatott kamaszok választották maguknak ezt a nevet. A Világszép Nádszálkisasszony meséjét mondtam el 5 évvel ezelőtt a Paloznaki Meseközpontunkban egy olyan táborban, ahol nevelőszülőknél élő fiatalok voltak, akkor már ötödik alkalommal. Egy nagyon összeszokott klassz csapat. Arról beszélgettünk, hogy mindannyiunkban el van rejtve az a „világszép”, amit érdemes felfedni, amiért érdemes útnak indulni. A fiatalok itt nevezték el magukat „világszépeknek”, és itt született meg az alapítványunk neve. A mesemondás azóta is egyik fontos része a szakmai munkánknak.

Mit adnak a mesék a gyerekeknek azon túl, hogy szórakoztatják őket?

Nemcsak a picik szeretik a meséket. Csak az hiszi el, hogy egy 17 éves kamasznak is lehet mesélni, aki ezt már megtapasztalta. Mi a legkisebbektől a fiatal felnőtt korosztályig mindenkinek mesélünk. Szerintünk, ezek a mesékbe zárt, sűrű emberi tapasztalatok minden embert gazdagítani tudnak. Minden mese arról szól, hogy valami nincs a helyén, felborult a világ rendje. Majd meghallgatjuk, hogy a mesehős hogyan jut el oda, hogy újra kerek legyen a világ, újra visszabillenjen a rend. Ez a tudás szerintünk minden gyereknek jár.

Kik azok a gyerekek, akikkel rendszeresen foglalkoztok?

Több mint 140, három és huszonnégy év közötti gyerek áll velünk kapcsolatban, mi is egyszerűen „Világszépeknek” nevezzük őket. Hisszük, hogy egy gyerek egy egész világ, és ez a gondolat motiválja munkánk minden mozzanatát. Ma Magyarországon több mint 24.000 gyerek él, akiket kiemeltek családjukból és gyermekotthonokban vagy nevelőszülőknél helyeztek el. A társadalomban kevés olyan kisebbség él, akikről ennyi előítélet létezne, mint a „mi gyerekeinkről”. „Állami gondozottaknak” nevezi őket a köznyelv, bár a szakemberek évek óta próbálják a „gyermekvédelmi gondoskodásban élők” kifejezését terjeszteni, de így még kevesebben értik, kikről is van szó. Nem véletlenül kerestünk olyan elnevezést, ami nem a negatív megkülönböztetésről szól, hanem arról, ami abban erősíti őket, hogy bár hibájukon kívül, nem vér szerinti szüleikkel élnek, ők is ugyanolyan értékesek, és szeretetre méltóak, mint a többi gyerek.

Képzettséged szerint művészettörténész vagy. Honnan jött az ötlet, hogy létrehozd ezt az alapítványt?

Engem a művészetekben is mindig az emberi történetek, érzelmek, kapcsolódások lelkesítettek. Németországban diplomáztam és ott, már az egyetem alatt is, legszívesebben gyerekcsoportoknak tartottam tárlatvezetéseket a múzeumokban, vagy az 1200 éves aacheni katedrálisban. Majd a diplomám megszerzése után Aachenben egy saját programot dolgoztam ki arról, hogyan lehet óvodásokhoz, kisiskolásokhoz közelebb vinni a művészettörténetet. Amikor német férjemmel 14 évvel ezelőtt hazaköltöztünk Budapestre, tudtam, hogy bármit is csinálok, az gyerekekhez fog kötődni. Férjem el adta a német családi cég részvényeit, így lettek anyagi lehetőségeink egy alapítványt létrehozásához, ami olyan gyerekeket támogat, akiknek szerintünk a legnagyobb szüksége van rá. Mert nem tudtam nehezebb helyzetet elképzelni, mint ha valakit kiemelnek családjából, még ha ez sokszor a legdurvább bántalmazásokból való menekülést is jelenthette neki. Hirtelen kihúzzák az ember alól a földet, és „helytelen” lesz, onnantól a teljes kiszolgáltatottság vár rá. Eközben ott viszi a puttonyában azt a legnehezebb terhet, hogy „ez a te hibád volt”, hogy „téged nem akartak”, „neked nincs helyed”. Az alapítvány programjai abban segítik a gyerekeket, hogy az otthontalanság, és az óriási bizalomvesztés és szeretethiány ellenére is meg tudják élni, hogy helyük van a világban, szeretetre méltóak, és vannak lehetőségeik az életben. Mivel nekem és a férjemnek az anyagi lehetőségeinken túl valami hatalmas adag energiát és optimizmust adott az élet, természetes volt számunkra, hogy ezt oda kell vigyük, ahol erre a legnagyobb szükség lehet. Ma Magyarországon a gyermekvédelmi szakellátás egy ilyen hely.

Mesélj egy kicsit a kezdetekről! Mondjuk az első napról, amikor már hivatalosan megalakultatok és elkezdhettétek a munkát.

Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor 2011 júliusban megérkezett az első busz a Paloznaki Meseközpontba, 18 fiatallal egy pécsi gyermekotthonból. A tábor előtt elmesélték a nevelők, melyik gyerek, milyen elképzelhetetlen durva bántalmazásokon ment át, míg megérkezett a következő trauma helyszínére, a gyermekotthonba. Onnan vártuk őket a tíz napos táborunkba. Aztán jött a TALÁLKOZÁS, amikor kinyílt a busz ajtaja és akkor, ott számomra eldőlt, hogy hazataláltam. Tudtam, hogy én sehol máshol a világon nem szeretnék lenni, csakis KÖZÖTTÜK!! Annál felemelőbb, boldogítóbb érzés nincs a világon, mint mikor egy szempár ragyogni kezd – csak azért, mert biztonságban érzi magát. Életében először az én szememben elfogadást, szeretetet és egyben egy olyan tükröt lát, ami arról tanúskodik: Ő is szerethető.
Az első három évben még csak nyaranta táboroztattuk a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekeket. Mára már szakmai programokból szőtt hálót dolgoztunk ki a négy, velünk szoros kapcsolatban lévő gyerekotthonnal. Minden gyereket el tudunk vinni egy nyári táborunkba, heti egyszer mesélünk nekik az otthonban, év közben, ha épp nincs COVID járvány, a gyerekek délutánonként valamilyen kreatív, művészi vagy sport foglalkozáson vehetnek részt a Létra klubunkban. Az óvodások a saját Pendula óvodánkba járhatnak, és emellett már 40 gyerekünknek tudunk saját mentort biztosítani. A legfontosabb, hogy mi hosszútávon kapcsolódunk a gyerekekhez, még akkor sem engedjük el a kezüket, amikor elkerülnek a gyerekotthonból egy másik otthonba, vagy nevelőszülőhöz. A legfontosabb stratégiai célunk jelenleg arra adományt gyűjteni, hogy ne csak 40 gyerekünknek tudjunk mentort biztosítani, hanem 100 gyereknek.

Több mint 60 önkéntes mentor, illetve mesemondó dolgozik nálatok. Kik ők?

Mivel a gyereknek, aki gyerekotthonban él, a személyes odafigyelés hiányzik a legjobban, az, hogy valaki  minőségi időt töltsön vele, így kézenfekvő volt, hogy ezt a hatalmas igényt csupán alkalmazott szakemberekből messze nem tudjuk megvalósítani. Hosszú szakmai munka előzte meg a döntést, hogy ezen a nagyon nehéz terepen, hogyan tudunk úgy önkéntesekkel dolgozni, hogy abban se a gyerek, se az önkéntes ne csalódjon. Ez hatalmas felelősség. Mára büszkén mondhatom, hogy egy nagyon átgondolt szakmai koncepció lehetővé tette, hogy ilyen sok önkéntessel dolgozzunk. Az önkéntesek egy nagyon szigorú kiválasztási folyamat után vehetnek csak részt egy négy napos képzésen. Háromféle önkéntes van jelenleg az alapítványnál. A mesélő önkéntesek, akik segítségével négy partner gyerekotthonba heti rendszerességgel tudunk esti mesét vinni. Ők vállalják, hogy havonta legalább egyszer ugyanabba az otthonba elmennek mesélni, mert a gyerekeknek fontos, hogy jól ismerjék őket. Az önkéntesnek nemcsak a szabadon elmondott mesélést kell megtanulnia, hanem fel kell készülnie arra is, hogyan kapcsolódik majd a gyerekekhez. Hogyan kezeli a nehéz, illetve a felemelően szép helyzeteket. Mi nagyon szigorú kereteket szabunk az önkénteseknek.

Kik alkalmasak önkéntesnek? Mi motiválja őket a segítésben?

Aki nem azért jön, mert sajnálja a gyereket, vagy mert hálát vár, hanem aki nyitott szívvel és jókedvvel van megáldva és el tudja fogadni, hogy azon, amin nem tudok változtatni, nem parázok, de minden csepp remény, jókedv és pozitív energia, amit odaviszek, az nincs hiába. Aki feltétel nélkül tud adni.

A legnagyobb csoda, hogy az önkéntesek legkülönbözőbb területekről érkeznek hozzánk. Nem a foglalkozás, vagy a végzettség közös bennük, hanem a hozzáállásuk és elkötelezettségük. Minden képzés első napján, mikor belenézek ezekbe a lelkes, elszánt szempárokba, és közben látom milyen színes és mennyire különböző helyről érkező emberek ülnek ott, elszállok a boldogságtól.

Az önkéntesek másik csoportja a mentoroké. Ez a havi egy meséléshez képest több időbefektetést követel, itt a mentor a támogatottjával heti rendszerességgel találkozik. Kötelező az egyéni és a csoportos szupervízió is. Önkénteseinket alapítványunk szakemberei vezetik, támogatják. Hogy miért is jó önkéntesnek lenni? Egyik önkéntesünk ezt egyszer így fogalmazta meg: „Egész nap rohantam, majd odaértem a gyerekotthonba, leültem a gyerekek közé. Mindenki a mesét hallgatta. És akkor utolérte a lelkem a testem.” Vagy a másik kedvenc idézetem: „Mikor nem várod a csodát és megérkezik. Azért jó minden számítás nélkül adni, mert váratlanul nagyon-nagyon sokat kap az ember vissza.” Az önkéntesek harmadik csoportját azok a támogatók teszik ki, akik például a paloznaki Meseközpontunk kerti munkáiban segítenek. Van olyan csapat, aki már több éve vállalja ezt a feladatot.

Hogyan lehet valaki tagja az önkéntes csapatnak?

Évente egyszer, ősszel tartunk képzést önkénteseinknek. Az alapítvány facebook oldalán hirdetjük meg a képzést a nyár folyamán. Akkor lehet jelentkezni.

Mire vagy a legbüszkébb az eddigi tevékenységetekben?

Például arra, hogy 16 olyan fiatal felnőttel tartom máig a kapcsolatot, akiket az első évben, tehát 10 éve ismertem meg a táborunkban. Arra, hogy egy olyan 29 főből álló csapatot sikerült felépíteni, akik ezen az embert próbáló terepen biztonságosan és boldogan alkotnak. Arra, hogy sikerült kicsiben megteremteni egy olyan világot, amiben nagyban élni szeretnék. Arra, hogy megtaláltam ezen az elhivatottságon keresztül a helyemet a világban. De a legbüszkébb arra vagyok, hogy ha a 10 éves szülinapunkra készülő projekt miatt összeírjuk a kollégákkal, hogy pontosan hány gyerekkel vagyunk kapcsolatban, akkor a leírt 138 név mögött, ha becsukom a szemem, mindenhol egy ismert szempárt látok, és elmondhatom, hogy: ÉN ŐT ISMEREM!

Mi a legnehezebb a munkátokban?

A kereteket tartani. Olyan nagy igény van a munkánkra, és ezer felé kellene most rögtön segíteni. A legnehezebb nap mint nap tudatosítani magunkban, hogy akkor tudunk hosszútávon jól segíteni, ha okosan gazdálkodunk az erőforrásainkkal. A másik nehézség, hogy időt kell szakítanunk a szakmai munka mellett arra, hogy adományt gyűjtsünk, hogy elég emberhez eljuttassuk egy láthatatlan és az átlagember számára ismeretlen kisebbség nehézségeinek fontosságát.

Mi okozza a legnagyobb örömöt a munkátokban?

Minden egyes pillanat, mikor egy gyerek, egy fiatal felnőtt megajándékoz a bizalmával. Minden őszinte felszabadult nevetés, ölelés. Amikor egy óvodásunk délután a buszra várva, ami majd hazaviszi a gyerekotthonba, így fejezi be egy hosszabb mesélését: mert ugye én rossz vagyok. Mire én megjegyzem: De hiszen te jó gyerek vagy! Erre azt válaszolja: „Hát itt a Pendulában igen, mert itt szeretek lenni.” Amikor egy esős hétköznap este, egy gyerekotthon szobájában két gyerek fekszik a lábamon, a harmadik az oldalamnak dől, és a többi négy gyerek tágra nyílt szemekkel hallgatja a mesét. Amikor egy 16 éves fiúval lépek be bátyjához a börtönlátogatásra, és a két fiú, akik egy éve nem látták egymást, összemosolyognak. Amikor egy gyerek azt mondja nekem: „Emlékszem a Paloznaki Meseközpont illatára”. Amikor egy 19 éves mentorált felhív és csak annyit mond ragyogva: Csak fel akartalak hívni, hogy megkérdezzem: hogy vagy? Amikor egy 18 éves lánnyal állok a Meseközpont kertjében és úgy emlékszik vissza a 9 évvel ezelőtti első megérkezésére, hogy „akkor éreztem először, hogy lehet értelme az életnek.” Az alapítványunk hétköznapjai hemzsegnek a boldog örömteli pillanatoktól. De ez nem cukormáz, ezek a boldog pillanatok azért ragyognak nekünk olyan fényesen, mert sokszor nagyon nagy sötétségben találunk rájuk.

Hogyan tud segíteni nektek az átlagember?

Nagyon sokféleképen lehet a munkánkat segíteni. A legnagyobb segítség nekünk a rendszeres, havi pénzadomány. Mivel a személyes kapcsolódások, a személyes segítség, idő, amit a gyerekeknek adunk a legfontosabb, és egyben a legdrágább. Így a pénzadomány mellett az önkéntesség még nagy segítség. Emellett kollégám, Dr. Zalka Csenge Virág, aki nemzetközi mesemondó és a meseprogramunk szakmai vezetője, egy csodaszép mesekönyvet írt, aminek a teljes bevétele alapítványunk munkáját támogatja. „Széltestvér és Napkelte- Hagyományos mesék rendhagyó családokról” Megjelenet a Móra kiadónál. A weboldalunkon megtalálható minden további információ.

A CIVIL NEGYED rovatunk egyéb cikkeit itt találhatod:

Heti Betevő Egyesület

InDaHouse Hungary Egyesület

Utcáról Lakásba Egyesület