A rovarrajongó rocker
A rovarokat legtöbben csak távolról szeretjük látni. Vagy úgy sem. Akadnak azonban, akiket lenyűgöz a sokszínűségük, a rendkívüli képességeik, és szépnek, vonzónak találják ezeket a lényeket. Sár József közéjük tartozik. Nemzetközileg elismert entomológus, azaz rovarkutató. Magyarországon több új rovarfajt fedezett fel. Többször is megjárta Brazília őserdeit, Létrehozta az első rovarmúzeumot itthon. Mindeközben örökifjú rocker, negyven éve püföli a dobokat. De hogyan fér meg a jellemzően csendes, magányos rovarászat és a hangos koncert-zenélés? Többek között erről is beszélgettünk. INTERJÚ
Nem minden rovar bogár, de minden bogár rovar. Ugye, nektek is megvan ez az alapvetés? Beismerem, én nem is jutottam sokkal tovább a rovarok világában. Ha kirándulások alkalmával találkozom is néhány érdekes formájú, vagy színű példánnyal, inkább csak messziről csodálom őket.
Hogyan kerültél ennél közelebb a rovarokhoz?
Gyerekkoromat Pécs belvárosában a nagymamámékkal töltöttem – meséli Sár József. A ’60-as évek elejéről beszélünk. Velem egykorú gyerekek nem voltak a környéken, a házhoz viszont tartozott egy nagyon szép kert. Egyedül játszottam, és ott tűnt fel először, hogy a rovarok milyen szépek és változatosak. Általános iskolás koromban már volt egy kis gyűjteményem is. Gimnazista voltam már, amikor „beütött” a rock, a lázadás, el is tanácsoltak az iskolából. Csuti Tibor remek biológiatanár volt az osztályfőnököm, az ő támogatásával kerültem, 17 éves koromban, a Pécsi természettudományi Múzeumba. Ez volt az első munkahelyem.
Hogyan jutottál Brazíliába?
Nyolcadikos voltam, amikor először olvastam Molnár Gábor: Kalandok a Brazil őserdőben című könyvét. Ő volt a 20. század második felének legnépszerűbb utazó, vadász írója. Egy 1930-32 közötti brazil expedíció élményeit írta meg ebben a könyvben. Elvarázsoltak az élményei és elhatároztam, hogy nekem ezt egyszer látni kell. Aztán végül három kutatóúton vettem részt Brazíliában. Az ott gyűjtött anyagból számos példányt ajándékoztam a Magyar Természettudományi Múzeumnak. Egyszer pedig zenészként is jártam az dél-amerikai országban.
2008-ban, amikor Molnár Gábor születésének 100. évfordulója volt, akkor jártam kint utoljára. Vittem egy emléktáblát, amit el akartam juttatni Amazóniába, ahol Molnár dolgozott. Ezt sajnos egy súlyos sárgaláz járvány meghiúsította. A tábla a Sao Paolo-i magyar múzeumban maradt. Ezért mindenképp szeretnék még legalább egyszer visszamenni oda, és teljesíteni a vállalásomat.
Mindeközben létrehoztad Magyarország első rovarkiállítását. Hol látható?
Évtizedek óta rendszeresen hívnak előadásokat tartani. De szerettem volna, ha a gyűjteményemnek állandó helye lenne. Először egy kis ormánsági településen, Kétújfaluban nyílt meg a Rovarház. Később a Duna–Dráva Nemzeti Park jóvoltából Drávaszabolcsra telepítettük a gyűjteményt. Ma is ott látogatható, előzetes bejelentkezéssel.
Mik ennek a gyűjteménynek a „leg”-jei?
Nagy vágyam volt egy óriáscincér. Ez ma a Föld legnagyobb, ismert bogárfaja. Amazóniában őshonos. Nekem sajnos nem sikerült példányt gyűjtenem, de amikor a Müncheni Természettudományi Múzeumnak dolgoztam, akkor egy óriáscincér volt az egyik honoráriumom. Ő a legnagyobb példány a gyűjteményemben, 15 cm-es. A legkisebb, a bunkóscsápú hangyászbogár alig 1,2 mm-es, csak mikroszkóp alatt lehet alaposan megfigyelni. A méretén túl az élete is nagyon érdekes. Hangyafészkekben él, ami azért nagy dolog, mert a hangyák mindent felfalnak, ami a közelükben van. De ez a faj a váladékával elkábítja a hangyákat, akik bódult állapotukban, nemcsak hogy eltűrik a jelenlétét, de még táplálják is. Sőt, még egy „leg” ezzel a fajjal kapcsolatban, hogy lengyel borostyán-leletek alapján bizonyított: a hangyászbogár és a hangyák kapcsolata már 50 millió éves!
Hozzászólás zárolva.