Facebook hozzászólás
1 142

Exkluzív interjú a Konyhafőnök VIP győztesével

Feke Pál: „Pusztán pénzért engem soha nem lehetett megvenni”

Azt eddig is tudtuk, hogy remek énekes, jó színész, de a főzős műsorban egy olyan arcát mutatta meg, amit eddig nem ismertünk: a vicces, bohém sármőrt, akit csak imádni lehet.

  • Személyes vallomással kell kezdenem: én is teljesen a hatásod alá kerültem, egyszerűen beléd szerelmesedtem! És gyanítom ilyen ’vallomásokat’ kapsz úton-útfélen. 
  • Egészen elképesztő, amit most felém áramlik az emberektől. Amikor a Társulat című versenyben, televíziós show-ban, én nyertem el István király szerepét, akkor volt ilyesmiben részem, de ez most hatványozott. És bevallom, imádom ezt a szeretet-cunamit, amit kapok.
Feke Palit most egy ország imádja Fotó: archiv
Feke Palit most egy ország imádja                (Fotó: archiv)
  • Ahogy láttuk a műsorban, azért elég jól viseled, ha imádnak – gondolok itt arra, amikor Liának kellett dicsérnie téged. Sőt imádtatásban is jó vagy. Én nagyon jól szórakoztam azon, ahogy magasztaltad az ételeidet.
  • Na jó, az ott poén volt, de nem tagadom, valóban szeretem, ha szeretnek. Engem nagyon tölt, ha jönnek az üzenetek, hívások, ez egy percig nem terhes nekem.
  • És ha jól sejtem, ez mind pozitív tartalmú. Nem vagy egy megosztó személyiség. Kommentekben se láttam, hogy bíráltak volna.
  • Tényleg nagyon ritka, hogy ’beszól’ nekem valaki.  De ez régebben se volt jellemző. Azt viszont álmomban se gondoltam, hogy ennek a műsornak ilyen hatása lesz. Életem egyik legizgalmasabb kalandja volt!
  • Azt gondolom, hogy ami most történik veled, az egy más szintre emel téged. Két olyan óriási nézettségű műsorban szerepeltél, amelyek révén azok is megismertek, akik nem szeretik a musicaleket, vagy nem járnak színházba.
  • Ez valami elképesztő ajándék számomra! Amikor sok kollégám komoly gondban van, akkor nekem egyszerre két ilyen lehetőség is adódik. Végtelenül hálás vagyok. Pedig amikor szerződtem a produkciókkal, még nem tudtuk, hogy ilyen nagy lesz a baj. Persze, azzal mindenki tisztában volt, hogy jön majd a második hullám, de a magam részéről csak egy kis utórezgést vártam, hogy megint mindent bezárnak, az meg se fordult a fejemben. Szóval szerencsés vagyok. Illetve, azért a szerencse mellett van ebben tudatosság is. Hiszen, húsz éve vagyok a pályán és ez alatt sok helyre hívtak, de mindig nagyon megválogattam, mire mondok igent. És talán van is szimaton hozzá, megérzem, mire érdemes igent mondani.

Pusztán pénzért engem soha nem lehetett megvenni se reklámokra, se fellépőnek. Mert a nevem és a presztízsem számomra fontosabb volt. Ez egy belső igény is, de Rosta Mária producer is felhívta erre a figyelmemet, amikor bekerültem ebbe a világba – neki egyébként is rengeteget köszönhetek.
Egy művész önmagát egy saját brandként kell hogy kezelje.

Ő volt az Egér az Álarcos énekesben Fotó: RTL
Ő volt az Egér az Álarcos énekesben                 (Fotó: RTL)
  • Akkor ez most egy igen komoly visszaigazolás is arról, hogy lehet, kell és érdemes is nemet mondani olykor.
  • Így van. Valahogy most értek össze ezek a szálak, és talán szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy a lehető legjobban jöttem ki belőle.
  • Maximálisan, de nem is azért mondom ezt, mert megnyerted. Az Álarcos énekes Egér figurájaként is szerettünk, és akkor is, amikor a kiesésed után a Nyomozók közé is beültél, de ami az igazi rád csodálkozást hozta, az a Konyhafőnök VIP. Szerintem egy ország kapta fel a fejét, hogy ki ez a vicces, életigenlő, hatalmasakat nevető, cuki pofa? Mert te annyira össze vagy nőve a Jézus Krisztus Szupersztárral és az István, a királlyal, hogy hajlamosak vagyunk téged betenni egy ilyen heroikus szerepkörbe, hiszen se István, se Koppány, se Jézus nem az a bohó karakter.
  • Ilyen szempontból tényleg hatalmas lehetőség volt, hogy megmutassam magam. Mármint a Feke Palit. Ne érts félre, nincs nekem azzal bajom, ha úgy könyvelnek el: ő az István, a Koppány. Dehogy! Sőt, nagyon megtisztelő, és sokáig fel se merült, hogy a vicces oldalam is színpadra kerülhet. Ezt Szente Vajknak köszönhetem, akivel nagyon jóban vagyok a privát életemben, és ő gondolt arra először, hogy a humoros énem is működhet, amit aztán az Apáca Show-ban már kamatoztathattam. De a Konyhafőnök VIP-ben nem egy szerepet játszottam, hanem magamat adtam. És jóleső, hogy a civil személyem ennyire szerethető mások szemében.




Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!