Facebook hozzászólás
957

Koktél-show a séfektől!

Hujber és Alexa – lesz dráma a ma esti Konyhafőnökben

Sok sírás után, de végre összeállt Sárközi Ákos hatos csapata is: az öt nő mellé mindössze egy férfi fért be. Mától egymás ellen harcolnak a kékek és a pirosak.

Nagyot alkotott Sylvi is, aki vegetáriánusként komolyan megküzdött magával, de az utolsó nap nagy nyertese Sisa lett, aki második legjobbként jutott fel a galériára, ami azért is fontos volt neki, mert férje, Jaskó Bálint ezen a ponton esett ki két évvel ezelőtt.

„Szerelemmel, szeretettel segített nekem, készített fel, minden tapasztalatát, tudását átadva; és minden nap úgy vár haza: na mi volt?’ Teljesen együtt lélegzik, együtt izgul velem, szóval kicsit olyan, hogy ha tovább jutnék, akkor én most vinném magammal.”
Sisa lélekben viszi magával férjét is Fotó: RTL
Sisa lélekben viszi magával férjét is Fotó: RTL

 

Versenyen kívül pedig ne menjünk el amellett se, hogy Rácz Jenő egy hátráltatás okán, mindössze húsz percet kapott egy étel elkészítésére, de neki ehhez elég volt 11.5!!! Elképesztő! Mint ahogy az is, amikor egy másik napon vakon tálalta az ételét. 

A 11.5 perces fogás a többiek elismerését is kivívta Fotó: RTL
A 11.5 perces fogás a többiek elismerését is kivívta Fotó: RTL

Ezen a héten már pontokért megy a harc. Ma a pirosak: Feke-Hujber-Oroszlán csapata küzd meg a kékek: Hódi-Nagy-Serbán triójával. Mivel Hujber és Alexa is főz, alighanem ismét teátrális pillanatok sokasága vár ránk… Na és egy  lánybúcsú, ahol a séfek és Zé Tom Cruiset meghazudtoló koktál show-t mutatnak be!

Olvasd el ezeket is: 

Hujber a zsűri favoritja? 
Hujber Feri összeomlott
Véres jelenetek a Konyhafőnökben
Bemutatkozott az összes celeb
Megvan a két csapat! 

 





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

PÉLDA-KÉP

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!