Facebook hozzászólás
3 844

Miló Viki: „A párom tizenöt évvel idősebb, de imádom!”

Miló Viki nevét mindenki ismeri. Ő az a női ökölvívónk, aki hihetetlen sikereket ért el a versenysportban. Még szép, hogy az egész ország rögtön megszerette. Sokáig követhettük pályafutását, aztán jó darabig nemigen hallottunk felőle. Mostanában azonban ismét feltűnt. Méghozzá remek formában! Szinte újjászületett. Az életében zajló váltózásokról ő maga mesélt nekünk.

Mondhatjuk, hogy újjászülettél?

Nem gondoltam, hogy 43 évesen történik majd ez meg velem, de valóban így van. Egy elég hosszú negatív periódus után, most újra magamra találtam. Ismét megnőtt a népszerűségem, bátran megmutatom magam, van motivációm. Büszke vagyok arra, amit elértem. Furcsán hangzik, de ehhez kellett a pandémia. Ezen időszak alatt akkora pofonokat kaptam, amik arra inspiráltak, hogy változtassak végre.

Igen, abszolút érezni a pozitív vibrálást, ami belőled árad. Olvasgattam néhány korábbi interjúdat és nem voltak túl vidámak. Az egyikben például azt mondtad, hogy végleg lemondtál az anyaságról.

Nyilván ez kicsit szomorúan hangzik, de valóban így van. Úgy érzem, már túl vagyok azon az életkoron, hogy mindez megvalósulhasson. És bár a jelenlegi párkapcsolatomban hihetetlenül boldog vagyok, de elfogadtam, hogy közös gyermekünk nem lesz. A párom jóval idősebb nálam, ő most 58 éves vagyis tizenöt évnyi korkülönbség van közöttünk, de imádom. Mindig ilyen pasira vágytam. Már túl van a családalapításon, gyereknevelésen, megértem őt, hogy nem akarja mindezt újra átélni. Nem akarom megváltoztatni. Ő sem engem. S talán ezért is vagyunk olyan boldogok együtt. Nekem például ott vannak a kutyáim, akik miatt nem vagyok olyan mobilis, mint mások. Mivel róluk állandóan gondoskodnom kell, eléggé helyhez vagyok kötve, sok időt töltök otthon velük. A kedvesem tiszteletben tartja ezt, nem nógat, mert nem tudok mindig nála aludni. Bár nem vagyunk már tinédzserek, de néha úgy érezzük magunkat, hiszen olyan mintha csak járnánk. De miért is kellene az elvárt szabályok szerint élnünk? Mert mások úgy csinálják? Ez a bevett szokás? Az a fontos, hogy nekünk ez így jó legyen.

Miló Viki kutyájával
Vikinek jelenleg kilenc kiskutyája van (Fotó: Miló Viki saját)
Ha már a kutyáknál tartunk, nem csak edző és sportoló vagy, de kutyatenyésztő is. Azt is tudom, hogy a csivavákért rajongsz. Hogyan jött ez az életedbe?

Nagyon régóta szerettem volna kutyát, de mivel olyan életet éltem, hogy nem nagyon voltam otthon, sosem volt alkalmas az időpont. Aztán eljött az a pont, mikor nem bírtam tovább. Azt gondoltam, hogy ha egy kicsi kutyust választok, akkor majd magammal tudom őt vinni mindenhová. Így lett meg az első csivavám. Nem akartam, hogy unatkozzon, ezért vettem neki egy kis társat. Valahogy így kezdődött. Úgy folytatódott, hogy teljesen beleszerettem a fajtába, elolvastam róluk mindent, elkezdtem velük kiállításokra járni emellett pedig egyre több kutyám lett. Most nyolcan vannak és van három kicsi is, akik nemsokára új gazdikhoz költöznek. Imádok velük foglalkozni, tanítgatni őket. A csivavák a közhiedelemmel ellentétben nagyon okosak, remekül teljesítenek a versenyeken is. Van világ és Európa-osztálygyőztes kutyám, számos díjat nyertem velük. Emellett „handler” is vagyok, gyakran hoznak hozzám kutyusokat csak azért, hogy bajnokot neveljek belőlük.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

PÉLDA-KÉP

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!