Facebook hozzászólás
4 067

Miló Viki: „A párom tizenöt évvel idősebb, de imádom!”

Miló Viki nevét mindenki ismeri. Ő az a női ökölvívónk, aki hihetetlen sikereket ért el a versenysportban. Még szép, hogy az egész ország rögtön megszerette. Sokáig követhettük pályafutását, aztán jó darabig nemigen hallottunk felőle. Mostanában azonban ismét feltűnt. Méghozzá remek formában! Szinte újjászületett. Az életében zajló váltózásokról ő maga mesélt nekünk.

Hoppá, visszatért a versenyszellem is az életedbe!

Igen így is mondhatjuk. Ringből ringbe léptem. De viccet félretéve, imádom a kutyáimat, el sem tudnám képzelni az életem nélkülük. A házamban külön lakosztályuk van. Reggel 4.30-kor kelek, ellátom őket, aztán megyek edzést tartani. Dél körül végzek, hazarohanok hozzájuk, aztán vissza a boksz-órákra. Mikor este hazaérek, még legalább másfél órát foglalkozom velük. Hétvégente megyünk a versenyekre.

Van még olyan vágyad, álmod amit mindenképpen meg akarsz valósítani?

Jelenleg is tanulom, hogyan kell a jelenben élni. Az a vágyam, hogy tartósan képes legyek erre. Úgy érzem, jól haladok. Az a tapasztalatom, hogy sokkal egyszerűbb minden, ha a mának élek. Világéletemben görcsöltem mindenen. Folyton szorongtam a versenyek miatt, az anyagiak miatt, azon hogy férjhez kell mennem és gyereket kell szülnöm. Most, hogy elég sok mindent megtapasztaltam már, el tudom engedni ezeket a félelmeket. Nem mindig, de egyre jobban megy. Szeretném hosszú távon fenntartani ezt az állapotot. Emellett örülnék neki, ha többen sportolnának, ha több vendégem lenne az órákon. A Covid-járvány után azt veszem észre, hogy egy fajta luxusnak számít edzőterembe járni. Pláne személyi edzőhöz! Jó lenne ezen változtatni! Hosszútávú céljaim nincsenek, már csak rövidtávra tervezek. Talán annyit szeretnék elérni a jövőben, hogy ne csússzak vissza oda, ahonnan újra kellene kezdenem.

Még több interjú:

„A konfliktuskezelést már pici korban meg kellene tanulnunk”
R. Kövér Balázs, az angyali üzenetek tolmácsa

 





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

1 / 3 462

PÉLDA-KÉP

1 / 258

PÉLDA-KÉP

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!