„Nekem az írás önterápia” Interjú Al Ghaoui Hesna újságíróval

A beszélgetés alatt a szülő is meséljen a saját kihívásairól. Ha a gyerek mindig csak azt látja, hogy nekünk minden sikerül, mert nem merünk arról beszélni, amibe belebuktunk, ami nehéz volt, akkor honnan tudná, hogy mindez nem egy szégyenletes dolog. Ha szemléletmódot szeretnénk a gyerekeknél formálni, akkor először ezt magunkon kell elkezdeni. Klassz volt látni, hogy az elképzelésünk működik a gyakorlatban, a nagylányom már a második oldalnál elkezdett olyan sztorikat elmesélni az iskolából, amiket korábban nem.

Akkor mondhatjuk, hogy ez a könyv a szülőknek is szól és segít nekik a gyermeknevelésben?

Ez a könyv legalább annyira szól a szülőknek, mint a gyerekeknek. A kudarcok, hibák, félelmek feldolgozása nem egyszerű feladat, ha tabuként kezeljük őket. Viszont, ha beszélünk róluk, erőforrásként is tudnak működni. A probléma nem a hibázással és a kudarccal van, hanem az attól való félelmünkkel. Ezen kell valójában dolgozni. Hogy ezek ne uralják a döntéseinket. Ezt gyerekkorban lehet leginkább megtanulni. Fontos, hogy a gyerekek tudják, a kudarc az élet része, természetes dolog. Kudarc nélkül nincs tanulás, a kudarc a tanulás egy állomása, nem pedig a végleges állapot. Eljutunk az aktuális képességeink határához, megtudjuk, hogy innen kell tovább lépni. A régi, vagy az úgynevezett rögzült szemléletmód azt tükrözi, hogy az adott képességeinket állandósultnak hisszük. Például, hogy nem vagyunk jó matekosok, vagy nem tudunk rajzolni. Gyakorlással mindent lehet fejleszteni, de ha a gyereket már kiskorban beskatulyázzuk, meg sem próbálkozik azzal, hogy jobb legyen benne. Én sem voltam jó matekos a középiskolában, de amikor rá voltam kényszerítve az érettségi előtt, hogy jó jegyet szerezzek matekból, ami a felvételihez kellett, rengeteg energiát fektetem a tanulásba. Rájöttem, hogy képes vagyok jól megoldani a feladatokat és a sikerélmény miatt még élvezni is kezdtem az egészet. Milyen kár, hogy nem korábban jöttem rá erre.

A felnőttek sokat tudnak segíteni a gyerekeknek azáltal is, ahogy biztatják őket. De nem mindegy hogyan.

Nagyon érdekes, hogy a dicsérettel mennyire tudjuk befolyásolni a gyerekeket. Ez a könyv azt is megerősíti, hogy az a jó, ha a szülő az erőfeszítést dicséri a gyerekben. Az egész szemlélet fontos része, hogy ha a gyereket minősítjük, elkönyveli magát olyannak, amilyennek mi mondtuk. Ügyesnek, okosnak, bátornak. Ebben az esetben lehet, hogy a következő kihívást már nem vállalja be, mert nem akar kiesni ebből a státuszból. Ha az erőfeszítést dicsérem, akkor tudja, a szülő azt értékeli, hogy ő erőfeszítést tesz. Ma már azt hiszem én is többször dicsérek jól, mint rosszul, de sok gyakorlás és tudatosság kellett hozzá. Itt említeném meg, nem véletlen, hogy a Hősök tere Alapítvány a szakmai partnere a könyvnek. Nekik van egy hős iskola programjuk, nagyon sok tréninget szerveznek tanároknak, civileknek, ahol többek között ezzel a szemléletváltással is foglalkoznak. Egy szülői útmutatót is írtak a könyvbe pontosan ezekről a kérdésekről.