A gyermekágyi szomorúság I.rész

Szívesen gondol a szülésre, újra, és újra gondolatban végigjárja a vajúdás és a szülés stációit. Szinte értékeli „szereplését”, keresi, hogy mit csinált „jól” és mit kevésbé. Szinte bocsánatot kér, mert hangos volt. Azaz a gondolati, vágyott képhez viszonyítva értékeli önmagát, önmaga szülőmunkáját. Ez az utánérző folyamat általában talál valami „hibát”, melyen „rágódhat”, vádolhatja önmagát. A lényege, hogy minden anya szeretné „szépen”, „emelkedetten” elengedni, elbocsátani testéből a gyermekét. A szülés viszont megrázó, drámai és nem lírai élmény. Ennek megértésében utólag is el kellene rendeződni, ez pedig az utólagos feldolgozás élményével járható be. Sok asszony férjével, mások önmagukban járják végig ezt a folyamatot.

A narcisztikus sérelmek és feldolgozása

Az sem könnyű a szülést követően, hogy azok számára, akik számára eddig ő volt a fontos, most a megszületett felé fordulnak. A figyelem fókuszába az újszülött került. Ez a narcisztikus sérelem csak az anya-gyermek egység újraalakulásával oldódik fel.

Részben ez a narcisztikus sérelem az alapja annak, hogy a szülést követő napokban sok nő érez nyílt vagy rejtett haragot a férje iránt, akinek az újszülött világrajövetelében csak a „jó”, a hedonisztikus öröm jutott. És most is, a szülés után nyíltan büszkélkedik apaságával, ünnepelteti magát, holott „nem dolgozott meg érte”.

Szinte minden nő gondolataiban él egy idilli kép az újszülöttjét magához ölelő anyáról. Azonban ez az anyakép általában egy szép nő, akinek egy újszülött van a karjaiban. Nincs a teste megviselve, nem alakította át a terhesség, a szülés és a szoptatás. Az átalakult testképpel is meg kell(ene) barátkozni. Az önelfogadás, még ha átmeneti is, terheli az érzelmi állapotot.

Az összeszokás az újszülöttel

Elősegíti a szülés utáni szomorúság napjainak megnyúlását a szoptatási készség kialakulásának nehezítettsége és, az újszülött részéről, ha nehezebben alakul ki a szopás megtanulása.