A mexikói machó

Mexikóváros déli részén, Xochimilcóban másfél évtizede még száz pulquería, azaz pulque-kocsma működött, számuk ma nem éri el a tízet. A korábbi pulque-ivó ma már a bárpultot támasztja, mogyorót, meg mindenféle pörkölt valamit rágcsál itala mellé. Olykor maga alá köp a bárpult és a padlózat között kialakított keskeny csatornába; oda szórja a maradékot, a szalvétát, a citromhéjat is.

A macho megszokta, hogy neki senki sem parancsol, ha ő fizet. Egy igazi macho különben nem jár utcai cipőben. Csizmás ember. Csizmájára többet költ néha, mint a családjára. Pucoltatja, fényesítteti, s minél egzotikusabb állat bőréből készült a lábbeli, a machohierarchiában annál magasabb pozíciót vél elfoglalni. Krokodil-, piton-, csörgőkígyó-, rája-, strucc-, finom borjúbőr kisarkantyúzva, felszíjazva, lifegőkkel ellátva és megvasalva. Bőrintarziás csodák. A csizma határozza meg a léptek biztonságát, az igazi macho machóságát. Még a mellékhelység felé imbolygó járást is férfiassá teszi. Akik az asztaloknál ülnek, kevésbé hivalkodóak, ők az utcai cipősök, a tornacipősök seregéből kerülnek ki. Nekik a kocsma a baráti összejövetel lehetőségét kínálja, hogy aztán dominózás, kockázás, ritkán kártyacsaták közben ugrassák egymást.

A kocsma – a templomhoz hasonlóan – egy közösséghez való tartozás jelképe is. A társadalmi ranglétrán elfoglalt pozíció szerint. A kohéziót először a lakhely, másodsorban a pénztárca vastagsága határozza meg. De van költőkocsma, melegkocsma, olyan, ahol a rancherók gyűlnek inkább össze, és olyan, ahol a kereskedők. Ezek általában a városok központjában találhatók, s így nem zavarják a területi alapon működő intézményeket.

Az idegennel szemben a mexikóiak igencsak barátságosak. Kikérdezik útja mikéntjéről, s ha a válaszok elnyerik a tetszésüket, akkor kevés pénz birtokában is lehet inni, enni, jót mulatni. Merthogy a mexikói igen vendégszerető, pontosabban kíváncsi. Tudni akar minden részletet a másikról, hogy aztán baráti körében továbbadja a kocsmában szerzett információt.