A világvége elmaradt, de csak várunk!
Umberto Eco szerint a világvége-várás lényege a kiszolgáltatottság érzete: ami a régieknél az éhínség és a járványok, az nekünk a globális felmelegedés.
A közeli világvége gondolatát első ízben Keresztelő János vetette fel, a középkor pedig éberen tartotta a Jelenések könyvének látomásait. A 10. században az okleveleken gyakran ez állt keltezés helyett: "Termino mundi appropinquante…", vagyis: "Közeledvén a világ vége…"
A legendás 1000. év körül pedig mintha valóban feltörték volna a hét pecsétet, egyik sorscsapás a másikat követte Európában.
Három éven át nem esett eső. A föld kiszáradt, az emberek nem vetettek és nem arattak. Éhínség támadt,az erdőkből előjöttek a farkasok.
Általános volt a rablás, sőt a kannibalizmus. Voltak, akik tojással vagy gyümölccsel csaltak gyermekeket az erdőkbe, hogy aztán felfalják őket. Volt, aki emberhúst árusított a piacon. Miután bevallotta áruja eredetét, a törvények szerint máglyahalállal fizetett tettéért.
A világvége elmaradt, de a várakozás nem szűnt meg: egyes jósok szerint ugyanis az 1000. évhez még hozzá kellett volna adni Jézus legendás 33 életévét. 1033 júliusában napfogyatkozás is volt, ami fokozta az őrületet: a pánikba esettek közül többen öngyilkosak lettek, olykor saját családjukat is lemészárolták.
Hasonlóan szélsőséges hangulat legutóbb 1999. VIII. 11-én tört ki, a nagy napfogyatkozás előtt. Néhány szekta fanatikus követői ekkor is a világvége eljövetelét hirdették.
Érdekes, hogy a modern ember is a természetben látja a végzetet: a napfogyatkozással köti össze vagy a megbolondult időjárással, de nem veszi észre, hogy ez nem a tőlünk független végzet. A kimerülő erőforrások hallatán bennünk is dobol a kiszolgáltatottság érzése, amiről Umberto Eco beszélt, de teszünk-e azért, hogy mentsük, ami még menthető?
Hozzászólás zárolva.