Világ körüli utunk első állomása mindig Peru, mégpedig egy különleges kisugárzású hely, Cusco és a Machu Picchu. Cusco az inka birodalom központja volt és az európai civilizáció a mai napig nem tudta lerombolni az ősi falakat, utcákat, hanem belakta ezeket.
Megérkezés a szállodába
Ahogy leszálltunk a reptérre, rögtön megéreztük a magaslati oxigén hiányt, hiszen 3400 méteren voltunk. A megszokott tempó helyett sokkal lassabban sétáltunk kifelé a reptér csarnokából a kis buszainkhoz. Idegenvezetőink mindenki kezébe egy üveg vizet adtak, mert a rendszeres vízivás enyhíti a rosszullétet. Majd, amikor a szállodába megérkeztünk, kokalevélből készült teával kínáltak meg. Ezt isszák, illetve a leveleket rendszeresen rágják a helyiek. Mi is nagy örömmel kóstoltuk meg és reménykedtünk a jótékony hatásában.
Szállodánk egy régi kolostorban volt, az ősi város központjában. A kulcsok kiosztása egy csodálatos perui-spanyol barokk kápolnában történt. Káprázatos aranyozott fafaragások, szentek dúsan díszített szobrai vettek körül, hatalmas festmények lógtak a falakon. Az épület annyira zegzugos volt, hogy mindenki mellé egy kísérőt adtak, aki megmutatta a szobákat. A szobák nem voltak olyan nagyok, mint egy luxus hotelben szokásos, mert a régi kolostor celláit rendezték be, természetesen kis átalakításokkal. Nehéz lehetett, mivel félméteres falakat kellett áttörni. Mindenesetre gyönyörűen sikerült, ízléses berendezéssel, csodás barokk képekkel a falakon. Szívesen itt maradtunk volna hosszabb ideig is, de néhány nap múlva utunk vitt tovább. A szobákba be volt vezetve az oxigén, hogy a vendégek kényelmesebben töltsék az éjszakát a ritkás levegőjű városban.
Kulináris élvezetek
Vacsorakor kiderült, hogy a szálloda nemcsak gyönyörű, de egy kulináris mennyországba kerültünk. Mindeddig fogalmam sem volt, milyen a perui konyha. Azt tudtam, hogy legalább háromezer féle krumpli található az országban, minden színben, formában, nagyságban és ízben. De hogy milyen fantáziadús, érdekes a konyhájuk, az most derült csak ki. Az országban mindenféle éghajlat megtalálható, az onnan származó ételek szép lassan keveredtek az ide bevándorló különböző nemzetek specialitásaival. A vacsorát egy aperitiffel kezdtük, pisco sour-ral, aminek az alapja egy szőlő párlat. Ennek nem lehetett ellenállni, de mivel ilyen magaslaton nem ajánlatos alkoholt inni, ezzel be is fejeztem a kóstolgatást. Viszont az ételeket mind ki kellett próbálni.
Az egyik itteni specialitás a ceviche, ami nem más, mint citromos, fűszeres pácban marinált nyers hal. Mennyei íze volt. De a krumpliból készült ételek íz és szín kavalkádja is lenyűgözött minket. Az est fénypontjai az édességek voltak, különös tekintettel a mi linzer karikánkhoz hasonló sütire, aminek a tölteléke karamell krémből állt a lekvár helyett.
A spanyol hódítás nyomai
Cusco egyszerűen elbűvölt. A völgyből terrakotta színű házak sora kis girbegurba utcáikkal kúsztak fel a körben elterülő hegyoldalakra. Az utcák valóban keskenyek, hiszen az egész város az inka településre épült rá, az utcák kövezete, a házak alapja mind ősi inka építésű. Megnéztük a Naptemplomot, a Qorikancha-t, ami ma múzeumként működik. Az eredeti inka templomot alakították át a spanyol konkvisztádorok katolikus templommá, így az inka díszítésekből nem maradt meg semmi. Nem csoda, hiszen minden aranyból készült benne. Számukra az aranynak nem volt értéke, csak a nap csillogását akarták visszaadni a használatával. A spanyolok viszont mindezt a csodás művészi alkotást összeolvasztották és vitték magukkal Madridba. A falakat szerencsére nem rombolták le, talán nem is tudták volna, olyan hatalmas faragott kövekből építették meg. A köveket mértani pontossággal illesztették össze, úgy, hogy egy kés pengéje sem fér be a két kő közé.
Barokk katedrális inka alapokon
Később elsétáltunk a fő térre, a Plaza de Armas-ra, ahol a spanyol barokk mesterművét néztük meg. A katedrálist, amit természetesen az ősi inka templom alapjaira építettek. Olyan gazdag dekorációkkal, hogy egy napba telne igazán részletesen megnézni mindet.
Bent egy nagyon érdekes és kissé bizarr utolsó vacsora festményt láttunk, ahol az asztalon Krisztus előtt egy sült tengeri malac volt. Ahogy elmesélték, a tengeri malac helyi ínyencség és nincs olyan vidéki ház, ahol ne tartanának belőlük néhányat, hogy ünnepi alkalmakkor megsütve feltálalják. Valószínűleg ezt a festményt egy helyi mester készítette és így kerülhetett rá a malac.
Nagy élményem volt, mikor másnap reggel elmentem a 7 órás misére és azt tapasztaltam, hogy a templom tömve volt. Úgy tűnik a kecsuák nagyon vallásosak, hiszen ebben a templomban minden reggel négy mise van és mindig tele hívőkkel.
Akár Gulliver az óriások országában
A délutáni program a Saqsaywaman romterület felfedezése volt, ahol az inkáknak egy hatalmas erődítménye uralta valamikor a teljes hegytetőt. Sajnos a spanyolok ezekből a kövekből építették fel új épületeiket a városban, így csak a legnagyobb, mozdíthatatlan sziklatömbök maradtak a helyükön. De még így is nagyon imponáló látványt nyújtott ez az inka emlék. Odaálltam az egyik tömb mellé és úgy éreztem magam, mint Gulliver az óriások országában.
Elképzelhetetlen, hogyan tudták ezeket a súlyos monstrumokat megmozdítani és a helyükre illeszteni. Itt sem használtak semmiféle kötőanyagot, csak a tökéletes felületek, formák illeszkednek úgy, hogy még a gyakori földrengések sem tudták ezeket az évszázadok folyamán kimozdítani a helyükről. Manapság fesztiválokat tartanak itt, ahol a peruiak megpróbálják inka őseik emlékeit feleleveníteni.
Hétköznapi élet a városközpontban
Este a városban vacsoráztunk és élveztük a hihetetlen esti zsongást a főtér körül. Tele volt minden kis éttermekkel, boltokkal, bárokkal. Rengeteg ember csak ücsörgött a virágos téren a padokon és barátaikkal csevegtek, gyerekek futkároztak mindenhol. A helyi viseletbe öltözött kecsua asszonyok nagy magas kalapokkal fejükön, hátukon vitték szőttesbe bebugyolálva kisbabájukat. Itt a népviselet nem a turistáknak szólt, a vidéki népek a mindennapi életben így öltözködnek. Természetesen a városban a civilizáció már egységesítette az öltözködést és ugyanazt lehet látni, mint bárhol a világon a városokban. Ahogy elhagytuk Cuscot, azonnal megváltoztak a szokások, de erről, majd a folytatásban írok.
Ezt is olvasd el Földváry Esztertől!
