A Kelet Velencéje Kínában található
Földváry Eszter idegenvezető következő útja Kínába vezet, Jünnan tartomány legfontosabb idegenforgalmi központjába, Lijiangba. Eszter több mint negyven éve kísér turistákat szerte a világban. Egy amerikai utazási iroda munkatársaként eddig huszonötször utazta körbe a Földet. Szabadidejében a fotóit rendezgeti és feljegyzéseket készít emlékeiből, amelyek közül néhányat a következő hetekben vendégszerzőként az Életforma olvasóival is megoszt.
Kelet Velencéjének is hívják Lijiangot, ahová leszállt repülőgépünk. Jünnan tartomány egyik legfontosabb idegenforgalmi központját készültünk felfedezni, amely a naxi nemzetség fontos városa is. Első utunk a városi parkba vezetett, amit a Fekete Sárkány tó körül alakítottak ki és ahonnan páratlan kilátás nyílt a fenséges, hóborította hegycsúcsokra. A park nemcsak virágokkal, gyönyörű fákkal volt teli, hanem piros faoszlopos, hagyományos szürke cseréptetős, régi épületek egészítették ki az idilli látványt. Hétvége lévén, a park tele volt szépen kiöltözött családokkal, a hölgyek elegáns ruhában, kalapban, napernyővel a kezükben sétálgattak. Olyan volt, mintha egy romantikus filmet forgattak volna. Szükség is volt a napernyőkre, mert a város 2400 méter magasan fekszik, és igen erősen tűzött a Nap. A tavon hatalmas műanyag gömbök gurultak. Ahogy közelebb kerültünk hozzájuk, észrevettük, hogy gyerekek pörögtek, forogtak ezekben a nagy átlátszó labdákban. Ilyet addig még sosem láttam, de nem szerettem volna kipróbálni. Az idősebb generáció tagjai a parkban felállított asztaloknál madzsongoztak, ami az egyik legnépszerűbb társasjáték az országban. Volt, ahol egy hordozható magnóból zene szólt és többen arra táncoltak. Láttunk népviseletbe öltözött embereket is, gyönyörű hímzett ruháikat csilingelő ékszerekkel egészítettek ki. Olyan igazi békés, boldog, hétvége hangulat volt mindenhol.
Látogatás a múzeumba
Ellátogattuk a naxi múzeumba, ahol a helyi bölcs, vagy ahogy itt hívták a dongba fogadott, fején egy furcsa koronával. Megismertetett minket a naxi nyelvvel és megmutatta a hagyományos írást is, ami a világon egyedülállóan, a mai napig használt hieroglifa. Olyan volt, mintha gyerekrajzokat láttunk volna. Érdekessége, hogy csak a dongba ismeri az írást, a népnek nem tanítják meg.
A dongba naxi írásjeleket mutat a múzeumban. ( Fotó: Földváry Eszter)
A múzeumban mindenféle használati eszközt, népi ruházatot, nagy, ezüst nyakékeket, fejdíszeket láttunk még. Természetesen egy szuvenírbolton keresztül tudtunk csak kijutni a múzeumból, ahol naxi kézimunkákat árultak elég borsos áron. Például antik selyem hímzéseket, hiszen itt voltunk a Selyem út egyik fontos állomásán.
Szállodánk, akár egy kisváros
A szállodában érkezve szemünk-szánk elámult. Egy egész kis falut építettek fel, főtérrel, kis tóval, amin egy kőhíd vezetett át, régi stílusú házakkal és csodás kilátással a hegyekre. A klasszikus kínai bútorokkal berendezett szobák a legkényesebb ízlést is kielégítették. Mivel ez itt a tea hazája, több fajta különleges teát is találtam a szobámban, kis kerámia kancsóval és beállítható vízhőmérsékletű forralóval előkészítve az esti kóstolót.
Életképek az Óvárosból
Az Óvárost csak gyalog lehetett bejárni, mivel itt megmaradtak az eredeti keskeny kis utcácskák és a teljes csatornarendszer, amit a tó lát el vízzel. Több száz híd szeli keresztül -kasul a várost, a csatornák mentén omló virágok, a régi faházak szépen rendbe hozva. A csatornák partján lányokat láttunk ruhát mosni. Kiderült, hogy háromfajta kút létezik errefelé és mindegyiket másra használják: az egyikben ruhát, a másikban zöldséget mosnak, a harmadikból pedig az étkezéshez való vizet veszik. A házakban kézművesboltok, teázók, éttermek, kávézók nyíltak. Talán egy-két helyen laknak is, de nagyjából a turizmus elfoglalta ezt a városrészt.
Hozzászólás zárolva.