Életforma.hu

STÍLUS

Egyre népszerűbbek a kézfiatalító eljárások

Az arcunk mellett a kézfejünk is sokat elárul a korunkról, Míg az arcápolással napi szinten foglalkozunk, a kézre sajnos általában nem sok időt szánunk. Pedig a kezünk is rengeteg külső hatásnak van kitéve, ugyanúgy megjelenhetnek rajta ráncok, foltok és idővel a bőre is öregszik, megereszkedik.

A kézfejünket borító bőr nagyon vékony, így könnyebben kiszárad, és a ráncok, foltok is korán megjelenhetnek rajta. Ráadásul az utóbbi egy évben rengeteg fertőtlenítőszert használtunk, melyek igen csak kikezdik a bőr természetes hámrétegét. Bőrünk az idő előrehaladtával folyamatosan veszít nedvességtartalmából, valamint rugalmasságából, ennek pedig látható jelei lesznek a kezeinken is.

Több genetikai és hormonális ok is lehet a háttérben

Tévesen azt hihetjük, hogy a kézápolásra kizárólag télen van szükség, de ez nem igaz. A kezünk az év egészében komoly külső és belső hatásoknak van kitéve: a UV-sugárzás is a bőr öregedését idézi elő, ráncosodást és a májfoltok kialakulását okoz. De állhatnak a háttérben genetikai és hormonális okok is, esetleg vitaminhiány. Az sem mindegy, hogy milyen kozmetikumokat használunk, kesztyűben vagy anélkül alkalmazzuk-e a tisztítószereket, vagy mennyi folyadékot fogyasztunk egy nap. "A kézfej finom, puha bőrére érdemes tudatosan odafigyelni, de akkor sem elkeseredni, ha már elindult az öregedési folyamat" - hívja fel a figyelmet dr. Széchenyi Kornél, orvos-esztétikai specialista.

A bőr állapotát többek közt a kollagén-tartalma határozza meg, melynek a kötőszövetek kialakításában, a bőr rugalmasságának megőrzésében és a nedvesség felszívásában van komoly szerepe. Bőrünk a kollagén és az elasztikus rostok megfogyatkozása miatt fokozatosan elvékonyodik és a rugalmassága is csökken, miközben a hyaluronsav mennyiségének csökkenése miatt egyre szárazabb lesz, és jól láthatóvá válnak a ráncok” -mondja a Budai New Beauty Orvos-Esztétikai Központ vezetője. Az ösztrogénnek is fontos szerepe van, mivel előnyösen hat a bőr vízháztartására. „A menopauza alatt azonban csökken a mennyisége, ez pedig a bőr szerkezetében szintén változásokhoz vezet. A bőr alatti zsírszövet vékonyodik, a kötőszövet veszít rostos szerkezetéből, és a vizet sem képes ugyanúgy megtartani” – teszi hozzá a szakember.

A külső hatások is felelősek a bőr változásáért: a kézfej ki van téve az UV-sugárzásnak; a dohányzás érkárosító hatása először a periférikus érrendszeren jelentkezik, így a kéz hajszálereiben is romlik a keringés, ami miatt könnyebben alakulnak ki foltok, bevérzések, de az alkohol vagy az egészségtelen életmód is hozzájárulnak a bőr korai öregedéséhez.

Fotó: depositphotos.com

Többféle esztétikai kezeléssel is jól orvosolható a probléma

Kezeink ápolására tehát mindenképpen érdemes időt szánni: a rendszeres hidratálás sokat segíthet, és ma már különféle olajak és anti-aging készítmények is kaphatók kifejezetten a kezek ápolására fejlesztve. Ezektől a termékektől azonban nem szabad csodát várni, ha már elkezdődött az öregedési folyamat, javasolt orvos-esztétikai szakember segítségét kérni, aki segíthet a megoldásban.

Többféle megoldás létezik a kéz bőrének megfiatalítására, úgy mint a kézfej lézeres fiatalítása, a Drakula-kezelés vagy a hyaluronsavas töltés. A Drakula-terápia során a sebgyógyulás folyamatára bízzuk a feladatot: a vérben lévő vérlemezkékből olyan anyagok szabadulnak fel, melyek beindítják a sejtosztódást, fokozzák a kollagén  és elasztin termelődését, a fiatal kötőszöveti sejtek sebbe áramlását, új kötőszövet és hámszövet képződését” – magyarázza az orvos.

Hozzáteszi, hogy a lézeres fiatalítás is nagyon népszerű, mellyel gyakorlatilag minimális gyógyulási idő mellett élvezhetik a páciensek a kezelés nyújtotta előnyöket. „A lézeres bőrfiatalítás során számos mikroszkopikus, a mélyebb rétegekig terjedő lyuk jön létre, amely stimulálja a megfelelő gyógyulási folyamatokat, ezáltal pedig a bőr megfiatalodását” – meséli. A töltőanyagokat is lehet alkalmazni a kézfejen, mivel általuk egyszerűen pótolható az elveszett zsír és kötőszövet. Nagyon sok töltőanyag elérhető manapság a piacon, amelyek közül a hyaluronsav alapanyagú termékek a legnépszerűbbek, de minden esetben érdemes orvos-esztétikai szakemberrel konzultálni, aki személyre szabott ajánl kezelést.

Ez is érdekelhet:

Esztétikai kezelések, melyekkel éveket lehet fiatalodni

Lehet tenni a bőröregedés ellen


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.