Gyógyít is, szépít is. Édes is, csípős is. Mi az?
Lehet erős vagy édes, őrölt vagy egész, esetleg savanyított, a paprika mifelénk éppen olyan nélkülözhetetlen, mint a só. Nem csak szép és finom, de egészséges is, akár a gyomorba kerül, akár a bőrre. Ráadásul még hungarikum is – abszolút adu ász.
A pirospaprika a magyar konyha talán legalapvetőbb ízesítője. Ha azt kérnék valakitől, hogy jellemezze egy szóval a magyar ételt, biztos, hogy a paprikát választaná. Így van ez annak ellenére, hogy a növény őshazája innen meglehetősen messze, Közép- és Dél-Amerikában van, és sok nemzet konyhájának eleme a mai napig.
A világszerte termő hungarikum
Na nem kell azért attól tartani, hogy elveszítenénk egy hungarikumot. A magyar pirospaprika ugyanis mindenképpen annak számít. Legfőképpen azért, mert először nálunk használták egymagában, anélkül, hogy más anyagot vegyítettek volna hozzá. A világ más konyhái kizárólag egészben vagy más fűszerekkel összekeverve – például a curry egyik összetevőjeként – fogyasztják. Magyarországra a napóleoni háborúk idején került, az akkoriban igen drága és nehezen beszerezhető borsot helyettesítette a szegények konyháján. Aztán a magyar szakácsok felfedezték a zsír, hagyma és pirospaprika együttesében rejlő lehetőségeket, és ez a kombináció verhetetlennek bizonyult hazánkban.
A fűszerpaprika az elmúlt évszázadok során a táplálkozásban betöltött szerepénél és gazdasági jelentőségénél fogva közel került a magyar emberhez. Népszerűségének oka többek között, hogy a körülmények, különösen hazánk déli vidékein, igen kedvezőek a termesztéséhez. Szárítva szinte a végtelenségig eltartható, ráadásul a hagyományos módszerrel, fűzérbe kötve fellógatott élénkpiros csövek – vagy bogyók – látványa kóstolás nélkül is élvezetet okoz, megjelenésük is a magyarság egyik jelképe lett. A paprika-"por" őrlés közben nyeri el jellegzetes színét, amikor a dörzsölés hatására a paprikamag olajtartalma kioldódik a magtöredékből, és feloldva a bőr festéktartalmát, egységesen befest valamennyi szemcsét.
Egészség és szépség
A magyar paprika világhírét egy francia szakácsnak, Auguste Escoffier-nek köszönhetjük, aki az 1879-ben Szegeden vásárolt őrleményt Monte-Carlóba vitte, és a Grand Hotel éttermében szolgálta fel. Népszerűsége mára olyan mértékű lett, hogy egy szépen csomagolt paprika megfelelő ajándék külföldi vendégeinknek is. Ha ajándékként nem is, a különböző fogásokban a legelegánsabbtól a leghétköznapibb menüig helye van. Az asztalon is fel lehet tálalni akár őrölt paprikát, ez azonban nem fűszerként, inkább afféle látványos étvágygerjesztőként funkcionál a későbbi paprikás fogásokhoz. Az erős, hegyes paprikát viszont mindig az étkészlet mellett, külön tányéron illik felszolgálni, hogy a vendég maga dönthessen arról, mennyit kíván fogyasztani belőle. A paprika fogyasztása mellett szól páratlanul magas C-vitamin- és karotintartalma is. Latin neve (Capsicum) a termés csípős ízére utal, melyet a kapszaicin nevű vegyület okoz. Ez a gyomor és a bél nyálkahártyájának izgatásával vérbőségét okoz, növeli a kiválasztást, elősegíti a zsír felszívódását. Külsőleg, a bőrre dörzsölve enyhíti a reumás fájdalmakat, de olyan, manapság egyre többet kezelt problémák megoldásában is segít, mint például a narancsbőr. Az egészségre gyakorolt pozitív hatásáról szól az a legenda is, miszerint Szegeden és Kalocsán, hazánk két fő paprikatermelő vidékén az emberek tovább éltek, mint máshol, mégpedig éppen a pirospaprika fogyasztásának köszönhetően.
Hozzászólás zárolva.